A 2024-es BMW 5-ös sorozat önállóan sávot vált, ha a sofőr az oldalsó tükörbe néz
A nyolcadik generációs 5-ös sorozatban vezetőt figyelő kamera van, amely követi a szem mozgását, és adott esetben az autó automatikusan sávot vált. Amikor a Highway Assistant be van kapcsolva, a sofőr egyszerűen belenéz a bal vagy a jobb oldali visszapillantó tükörbe, és az autó az irányjelző bekapcsolásával és a kívánt sávba való átsorolással elvégzi a munkát.
Természetesen a manőver csak akkor lehetséges, ha teljesen biztonságos a sávváltás. Ebből a célból a vezető vizuális (és hang) figyelmeztetést kap a digitális műszercsoportban arról, hogy mikor lehet elvégezni az automatikus sávváltást. Ha a vezető mégsem szeretné teljesen kiadni a kezéből a kontrollt, továbbra is bekapcsolhatja manuálisan az irányjelzőt.
A többi BMW-hez képest az új 5-ös sorozat jobban teljesít az automatikus sávváltásban is, amikor felkészül az autópályáról való lehajtásra. Elég okos ahhoz, hogy akár kilenc sávváltást is végrehajtson, ami túlzásnak tűnhet, de hasznosnak bizonyul az Egyesült Államok legszélesebb államközi útjain.
A navigációs rendszer tudja, mikor következik egy kijárat, és három mérfölddel (közel öt kilométerrel) előre megkezdi az előkészületeket. Az autópálya elhagyása előtt 200 méterrel (656 láb) pedig megkéri a vezetőt, hogy tegye a kezét a kormányra.
Ez a továbbfejlesztett Highway Assistant kezdetben az Egyesült Államokban és Németországban lesz elérhető, nemcsak az 5-ös sorozaton / i5-ön, hanem a 7-es sorozaton / i7-en is. Később néhány magasabb kategóriás X modellhez is hozzáadják.
Forrás: bmwblog.com