A bányában jól működik az önvezető Volvo

A Brønnøy Kalk AS mészkőbányája lesz a helyszíne az önvezető Volvo kamion első komolyabb próbájának: egy öt kilométeres útszakaszon a tervek szerint hat kamion hordja majd a követ vezető nélkül.

Az első teszt a Volvo filmje szerint jól sikerült, igaz, itt még ült valaki a fülkében, és egyetlen kamion tette meg az utat, egyelőre csak az egyik irányba. A jármű automatikusan helyzetbe áll, ahol megrakhatják kővel, majd a mészkőzúzóhoz hajt. Út közben egy 3,5 kilométeres és egy 800 méteres alagúton is át kell haladnia, hogy elérje célját, és az út meglehetősen kanyargós is.

Az átalakított FH16-os jól teljesítette a feladatát, vagyis annak egy részét, hiszen forgalomra nem kellett számítani, és ez pontosan olyan, állandó terep – lényegében tökéletesen megismerhető, előre feltérképezhető környezet – amire a mai önvezető rendszerek már tökéletesen taníthatók.

Forrás: Totalcar

Fotó: Volvotrucks

https://totalcar.hu/magazin/hirek/2018/12/11/a_banyaban_jol_mukodik_az_onvezeto_volvo/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936