A biztosítók kapcsolatba tudnak lépni az autókkal, a Teslák számára kialakított új irányelv szerint
A biztosítók most közvetlenül kommunikálhatnak az autókkal a Teslákra kiterjedő új irányelv bevezetésével, amely alacsony futásteljesítményű járművezetőkre irányul.
A Tesla autók szinte mindegyike elektromos, csatlakozik az internethez és korlátozott távolságra képes önállóan közlekedni, anélkül, hogy ember lenne szükség, például le tud parkolni.
A modern autók ellenére a Teslát vezetőknek eddig régimódi biztosításokra kellett támaszkodniuk, és a biztosítók nem tudták szinkronizálni az adataikat az autók számítógépével. Most az autó tulajdonosok automatikusan össze tudják kapcsolni az autóikat a La Parisienne Assurance biztosítóval. A By Miles irányelv szerint rögzítik az autó által megtett kilométerszámot, majd kiszámolják a havi díjat annak alapján, hogy a jármű mekkora távolságot tett meg. Az autósok okostelefon-alkalmazáson keresztül nyomon követhetik biztosításukat, anélkül, hogy telematikai fekete dobozt kellene telepíteniük az autóba.
A hagyományos biztosítóknál a Tesla járművezetők átlag feletti díjakat fizetnek és korlátozott választási lehetőségük van.
A 617-ből csak 12 gépjármű-biztosító társaság kínál Tesla biztosítást, és hárman azok közül, amelyek az Admiral részét képezik, állítja a Comparethemarket.com ár-összehasonlító webhely.
A By Miles irányelv fizet a Tesla tulajdonosoknak akkor is, ha a töltőkábel vagy az akkumulátor megrongálódik, vagy ellopják, amit egy hagyományos autó biztosítás nem fedez.
Az átlagos brit autó 7800 mérföldet tesz meg évente, a By Miles az alacsonyabb futásteljesítményű Tesla vezetőket célozza meg az új szabályozással.
Ha egy Tesla vezető több mint 7000 mérföldet tesz meg, akkor a biztosítás ára hasonló lesz egy hagyományos biztosításéhoz.
James Blackham (By Miles) szerint a biztosítók akár még több adatot is fel tudnak majd használni az autó fedélzeti számítógépeiből a biztosításhoz.
„Nagyon sok adat áll rendelkezésre a csatlakoztatott autókról” – mondta. „A mérföldmérő csak a kezdete annak, amikre felhasználható.”
A biztosítók számára a következő lépés lehet a hőmérséklet ellenőrzése, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy az autósok jeges körülmények között is biztonságosan közlekednek, és az ülésérzékelők ellenőrzése, hogy az utasok ne felejtsék el viselni a biztonsági övet.
Forrás: The Telegraph
https://www.telegraph.co.uk/insurance/car/insurers-can-now-talk-cars-policy-launch-tesla-drivers/