A Cambridge-i vállalkozás állítása szerint hat perc alatt feltöltődő elektromos autó akkumulátort fejlesztett ki

Egy a Cambridge-i Egyetemről indult vállalkozás állítása szerint olyan akkumulátort tud előállítani, ami hat perc alatt feltöltődik. Ilyet persze már hallottunk, de ők azt állítják, hogy az új akkumulátort már jövőre kereskedelmi forgalomba tudják hozni.

Az Echion Technologies nevű céget Dr. Jean De La Verpilliere alapította, miközben a Cambridge-i Egyetemen tanult nanotechnológiát. Nyilatkozata szerint olyan új port állított elő, ami helyettesíti a grafitot a lítium ion akkumulátorokban és jelentősen javítja az újratöltési kapacitást. Elmondása szerint a porok a lítium akkumulátorok központi elemei. Az újfajta por lehetővé teszi, hogy az akkumulátor hat perc alatt töltődjön fel 45 perc helyett. Így az elektromos autók töltése olyan egyszerűvé és gyorssá válik, mint a hagyományos autóknál a tankolás.

A cég állítása szerint rendelkeznek egy validált prototípussal, amelybe a Newable Private Investing és a Cambridge Enterprise is befektetett. De La Verpilliere elmondása szerint azon dolgoznak, hogy az általuk kifejlesztett anyag könnyen gyárthatóvá váljon nagy mennyiségben. Jelenleg egy prototípusuk van, és jövőre tervezik a kereskedelmi forgalomba hozását.

Ritka, hogy kis fejlesztő cégek meg tudják győzni az akkumulátor gyártókat, hogy az ő technológiájukat használják a drága gyártósoraikon, de az Echion szerint az ő új anyaguk könnyen beilleszthető az eddigi gyártási folyamatba.

Sok új fejlesztésről lehetett már hallani az akkumulátorokat illetően, de még nem nagyon jutott el egyik sem a kereskedelmi forgalomba. Bár az bíztató, hogy az Echion erre törekszik, de eddig nem sok részletet lehetett hallani az újfajta anyagukról.

Forrás: Electrek

https://electrek.co/2019/08/28/startup-claims-breakthrough-electric-car-battery-charge-6-mins/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936