A diákok önvezető autókat terveznek a Technion versenyén

Tíz országból több száz hallgató vett részt a Technion-Izraeli Technológiai Intézet éves Robotraffic versenyén, melyet idén virtuálisan tartottak meg a pandémia miatt. A csapatok bemutatták modell autóikat és az óvatos vezetési kategória győztesei egy éves ösztöndíjat kaptak a Technion-on.

A Robotraffic verseny – melyet először 2010-ben rendeztek meg – célja, hogy segítse a fiatalok érdeklődését felkelteni a technológia és a tudomány iránt az autonóm járművek fejlesztése révén. A versenyzők olyan járműveket terveznek, amelyek képesek önállóan közlekedni a városokban és elboldogulni a forgalomban.

„A robotok életünk szerves részeivé váltak az utóbbi években, mind találkoztunk már velük az iskolában a munkában vagy a szabadidőnkben,” mondta Oded Rabinoviych professzor, a Technion ügyvezető alelnöke.

„Jelenlétük az elkövetkező években csak növekedni fog, és a mostani verseny ízelítőt kínál a robotika sokszínű és egyedi világából, valamint segít megérteni a matematikai és tudományos alapok fontosságát a mérnöki kihívások megoldásában. Ha ezt megértetted, már nyertél, a verseny eredményétől függetlenül.”

Öt versenykategória volt, beleértve az autóversenyzést, a közlekedésbiztonsági kezdeményezéseket és a hátrameneti parkolást.

Az orosz és ukrán csapatok taroltak a versenyen, minden kategóriában elnyerték az első helyezést, és sokban a második és harmadik helyet is.

A versenyt a Technion Leumi Robotikai Központ, a World ORT – Kadima Mada és a Cionista Világszervezet rendezte az YTEK, az Nvidia és az IBS együttműködésével, és a Bank Leumi támogatta.

Forrás: The Jerusalem Post

https://www.jpost.com/health-science/students-design-self-driving-cars-in-technion-competition-663322

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936