A Ford kiterjeszti autonóm jármű tesztelési programját texasi Austinra

A Ford bejelentette, hogy a texas-i Austinban is megkezdi autonóm autói tesztelését. Első lépésként novemberben indul a belváros feltérképezése, majd a flotta méretének és a területnek a folyamatos növelésével 2021-re érkeznek el az autonóm taxi és szállítási szolgáltatásuk elindításához.

A cég korábban Miami-t és Washingtont nevezte meg első teszt városaiként, és Detroitban és Pittsburgh-ben is jelen vannak már, bár arról nem nyilatkoztak, hogy ezeken a helyeken is taxi és szállítási szolgáltatást terveznének. A Ford járművek nem teljesen vezető nélküliek, két biztonsági vezető ül minden autonóm autójukban.

A Ford egy célra tervezett önvezető autón is dolgozik, amit 2020-ban tervez megjelentetni. Addig a cég a hibrid Ford Fusion szedánokat használja, amelyeket autonóm szenzorokkal szerelt fel, mint a kamerák, LIDAR és az Argo AI által kifejlesztett szoftver működteti.

A hír a Ford tesztprogramjának a kiterjesztéséről aközben jelent meg, miközben a többi autógyártó éppen mintha visszalépne a haladásban. A Cruise, a GM autonóm részlege ebben az évben jelentette be, hogy késik a San Fransisco-i robot taxi szolgáltatásának bevezetésével. Még a Waymo vezetője is azt nyilatkozta, hogy az autonómiának mindig is lesznek korlátai. A Ford pedig kitart amellett, hogy 2021-ben beindítja kereskedelmi szolgáltatását. A Ford autonóm részlegének vezetője, Sherif Marakby szerint a többi cég irreális és túl agresszív határidőket szabott, miközben a Ford mindig is ragaszkodott a 2021-re szóló tervéhez.

A Ford nem ragad le az autóknál, a mobilitás területén igyekszik nevet csinálni magának: beruházott utazás-megosztó, kerékpár megosztó, még roller megosztó programokba is.

A társaság az év elején bejelentette, hogy együttműködik a Volkswagennel, amelynek részeként a VW 2,6 milliárd dollárt fektet be az Argo AI-be. Ezen felül a Ford hozzáférést kap a VW elektromos járművek MEB platformjához, amelynek révén évente legalább egy nagy volumenű teljesen elektromos autót fog megtervezni és megépíteni Európában 2023-ig.

Forrás: The Verge

https://www.theverge.com/2019/9/25/20882724/ford-autonomous-cars-vehicles-av-austin-texas-taxi-delivery

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936