A kiszállító robotok jövője
A kézbesítő robotok – melyek néhány évvel ezelőtt még a sci-fi kategóriába tartoztak – ma már nagyon is valósággá váltak, és hamarosan sokunk mindennapi életének részévé válhatnak.
A Starship vállalat például alig három éve telepítette első autonóm kézbesítő robotjait, és mára már több mint ezres flottát üzemeltet az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, és hamarosan Európa szárazföldi részén is.
Alastair Westgarth vezérigazgató elmondása szerint robotjaik összesen 3,6 millió kilométert tettek meg, hogy 2 millió szállítást teljesítsenek. A gépi tanulási algoritmusoknak köszönhetően folyamatosan egyre okosabbá, vagyis hatékonyabbá és biztonságosabbá válnak.
Ezen utak túlnyomó többsége teljesen autonóm módon történik; az emberi kezelők azonban mindig készen állnak a beavatkozásra, ha szükséges. Westgarth azt mondta: „Mindig a biztonság az első számú prioritásunk, ezért ha egy robot valami szokatlan dologba ütközik, leáll, és riasztást küld a távoli kezelőinknek.”
„A legtöbbször azt mondják, hogy rendben van, folytasd – és továbbengedik a robotot. Ez az interakciók 90%-a… például, ha van egy új kereszteződés, ami nagyon összetett. De az esetek 99%-ában teljesen önállóan közlekednek.”
Fejlődésük szemmel látható. Amikor először megjelentek az utcákon, rendszeresen leálltak, amikor valaki túl közel került hozzájuk. Mostanra nyilvánvaló, hogy megtanultak önállóan navigálni csak kis korrekciókat végrehajtva, hogy ne kerüljenek az emberek útjába.
A robotok tele vannak érzékelőkkel, köztük gépi látással rendelkező kamerákkal, radarral és ultrahangos érzékelőkkel, amelyek érzékelik a szilárd tárgyakat, például a járdaszegélyeket és a falakat. Naponta 80 000 úton haladnak át, és kezdetben mindezt emberi kezelők végezték. Ahogy azonban a robotok többet tanultak a környezetükről, ma már szinte mindegyik önállóan működik.
„3,6 millió kilométert tettünk meg, ami jelentős mennyiség, és ezt a hét minden napján, 24 órában megtesszük, sötétben, hóban, nagy esőben… amikor először találkoztunk hóval, akkor a robotok még nem ismerték azt, más képeket produkált a kamerák, és az érzékelők eltérően reagáltak. Ezért meg kellett tanítanunk rendszereinket, hogyan kezeljék ezt a környezetet. Folyamatosan tanulnak… a mai autonómiánk nagyságrendekkel nagyobb, mint kezdetben.”
Amikor a robotokról beszélünk, az egyik téma, amivel foglalkoznunk kell, az az emberi munkákra gyakorolt lehetséges hatás.
A kézbesítő robotok egyértelműen fenyegetést jelentenek az emberi foglalkoztatásra, és bár az erre adott általános reakció az, hogy az emberek jobb dolgokat csinálhatnának az agyukkal és a testükkel, mint a szállítások viszonylag könnyű feladata, mégis ezek olyan munkák, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy pénzt keressenek a megélhetésre és eltartani a családjukat.
Westgarth azt mondja, biztos benne, hogy az olyan vállalatok, mint a Starship, több álláslehetőséget tesznek elérhetővé az emberek számára, mint amennyit elvesznek.
„Szívünk mélyén hiszünk abban, hogy ahogy több technológiát hozunk be, ami hatékonyabbá és értékesebbé teszi a tapasztalatokat, azzal bővítjük a foglalkoztatási bázist.
Változtatunk a munkafeladatokon és végül reméljük, hogy az általunk létrehozott munkahelyek száma ellensúlyozza az autonóm kézbesítés miatt esetlegesen megszűnő munkahelyek számát. Ha a történelmet nézzük, a hatékonyság és az autonómia beköszöntével a gazdaság növekszik, és több munkahely jön létre – erre nyilvánvaló példa, hogy manapság nincsenek postakocsisok, de autósok vannak.”
„Végül többen fognak gondoskodni a robotjainkról, többen fognak szolgáltatásokat nyújtani azoknak a kereskedőknek, akiknek szállítunk, programozzák szoftvereinket, fejlesztik alkalmazásainkat telefonokon és táblagépeken. Tehát a foglalkoztatás változik majd, de úgy gondoljuk, hogy végül emelkedni fog” – mondja Westgarth.
A Starship robotjai a szállítási folyamat úgynevezett „utolsó mérföldjén” működnek – a valóságban az utolsó egy-három mérföldön.
Ez magában foglalja az áruk kiszállítását szupermarketekből, élelmiszerboltokból, elvitelre alkalmas étkezdékből és éttermekből. A szállítási és logisztikai ágazat többi eleme a nagyobb távolságú belföldi és nemzetközi kiszállítással foglalkozik, és itt is hamarosan érezhető lesz az automatizálás hatása – az autonóm szállítás, szállító furgonok és a légi drónok megjelenésével.
„Megpróbáljuk hatékonyabbá tenni a szállítást, értéket hozzáadni a folyamathoz, ahelyett, hogy elvennénk belőle. Azt gondolom, hogy pozitív jövő elé nézünk, autonóm járművek szállítanak majd az utakon, autonóm robotok a járdákon és a drónok is megjelennek majd. Mi pedig része akarunk lenni ennek a jövőnek”, mondta Westgarth.
Forrás: Forbes
https://www.forbes.com/sites/bernardmarr/2021/11/05/the-future-of-delivery-robots/?sh=4a9dca1a7337