A Közlekedési Múzeum már egy önvezető autósabb jövőre készül

Az eddiginél sokkal nagyobb kiállítótérről, az önvezető autós jövőre tervezett parkolóról, a meghagyott tolópadról és a nyertes tervekről mondott sok érdekes konkrétumot az MTI-nek Vitézy Dávid, a Közlekedési és Műszaki Múzeum vezetője.

Vitézy az MTI-nek adott interjújában emlékeztetett arra, hogy a világszerte számos példaértékű projektet, többek között a New York-i High Line magasvasútból átalakított közparkot tervező Diller Scofidio + Renfro nemzetközi tervpályázaton nyerte el az intézmény új otthonának tervezését. „A nyertes terv nagyvonalúan tiszteletben tartotta azt a szempontot, hogy a járműjavító Dízelcsarnoka olyan tér, amelyet ipari értékeivel, hangulatával együtt meg szeretnénk őrizni és múzeumként megnyitni a nagyközönség számára. Benyújtott terveik szerint a kortárs kiállítótér modern üvegfalaival beúszik a régi csarnokba, de annak összhatása, egészen különleges, egyedi hangulata és történelmi jellege megmarad, olyan perspektívából is láthatóvá téve az egyes járműveket, melyekre korábban kevés példát láthattunk” – méltatta a terveket.

Vitézy Dávid hangsúlyozta, hogy az épületben a lehető legnagyobb mértékben megújuló energiaforrásokat használnak majd, de az önvezető autók elterjedésében bízva az új Közlekedési Múzeum garázsát is úgy alakítják ki, hogy a későbbiekben kiállítótérként hasznosíthassák, ha már kevésbé lesz szükség parkolóhelyekre. Ilyen innovatív megközelítésben még nem épült parkoló Budapesten – hívta fel a figyelmet.

Forrás, fotó: Totalcar

https://totalcar.hu/magazin/hirek/2019/03/17/a_kozlekedesi_muzeum_mar_egy_automentes_jovore_keszul/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936