A Mercedes-Benz automata forgalmi dugó asszisztenst jelentet meg idén az Egyesült Államokban

A német autógyártó Drive Pilot 3. szintű feltételes autonómiát kínál, amely alacsony sebességnél, nagy torlódásokban működik.

Még ha jelenleg nincsenek is igazi önvezető autók a piacon, az önvezető járművek utat törnek a jövőbe. Gyakorlatilag minden autógyártó és beszállító cég lázasan dolgozik azon, hogy ezt a technológiát valóra váltsa, beleértve a Mercedes-Benzt is.

A tekintélyes német márka azt a célt tűzte ki maga elé, hogy valamikor ebben az évben elhozza a 3. szintű feltételes automatizálást az Egyesült Államokba.

Amint arról az Automotive News beszámolt, a cég csütörtökön a 2021-es pénzügyi eredmények bemutatójának részeként tette közzé ezt a fontos információt.

Ola Kallenius vezérigazgató elmondta, hogy a terv nem csupán az, hogy idén bevezessék a Drive Pilot rendszert az Egyesült Államokban, hanem az is, hogy széles körben elérhetővé tegyék, nem csupán néhány modellben. Ennek érdekében a  Mercedes-Benz teszteli a technológiát, és együttműködik az amerikai hatóságokkal.

Az autópálya megfelelő szakaszain a Drive Pilot lehetővé teszi, hogy a jármű magától felgyorsuljon, kormányozzon és megálljon akár 60 km/h sebességig.

Ami ezt a technológiát SAE Level 3 feltételes autonóm rendszerré teszi, az az, hogy az autósnak nem kell állandóan felügyelnie a járművet – bíbelődhet az infotainment rendszerrel, vagy ha a törvény lehetővé teszi, játszhat az okostelefonjával.

Természetesen a vezetőnek továbbra is készen kell állnia arra, hogy átvegye a kormányt, ha szükséges, így ez a technológia elmarad a teljes önvezetéstől. De ettől függetlenül a Drive Pilot áldás lehet a nagy forgalomban.

Tavaly decemberben a Mercedes-Benz lett az első autógyártó, amely engedélyt kapott a német kormánytól a 3. szintű autonóm tesztelésére. A rendszer, a jóváhagyás szerint az ország közel 13000 km-es autópályáján működhet.

Németországban a Drive Pilot 2022 első felében lesz elérhető a zászlóshajó S-Class szedánon, és a teljesen elektromos négyajtós EQS-ben. Azt még nem tudni, hogy az Egyesült Államokban melyik modellekben lesz elérhető a Drive Pilot, de ez a két modell tűnik a legvalószínűbb jelöltnek.

A teljesen önvezető autók még nem léteznek, de hamarosan megvalósulnak. A GM úttörő Super Cruise-jához vagy a közelgő Ultra Cruise-hoz és a Ford nemrégiben bemutatott BlueCruise-ához hasonlóan a Mercedes-Benz Drive Pilotja is fontos lépés az autonómia felé vezető úton.

Forrás: CNET

https://www.cnet.com/roadshow/news/mercedes-benz-drive-pilot-hands-free-driving-traffic-jam-assist/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936