A Mercedes-Benz bemutatja az új eSprinter elektromos kisteherautót – immár valódi hatótávolsággal
A német autógyártó az EQV-vel és az eSprinterrel, népszerű kisteherautójának elektromos változatával próbálja magát az elektromos kisteherautók piacvezetőjévé tenni.
Az eSprinter eddig nem volt túl lenyűgöző, mivel az eredeti változatot, amit 2019-ben mutattak be, csak két kis akkumulátorcsomag lehetőséggel lehetett rendelni, így meglehetősen kicsi, éppen csak 100 km feletti hatótávolsággal rendelkezett.
A mostani, 2024-es verzió azonban már sokkal jobban fest.
Már tavaly látszott, hogy nagy javulás várható a modell képességeiben, amikor egy teszten egyetlen töltéssel 500 km-t tett meg az autó.
Most pedig a Mercedes-Benz hivatalosan is bemutatta a 2024 eSprintert, és megerősítette, hogy háromféle akkumulátorcsomaggal lesz elérhető, köztük egy 113 kWh-ás lehetőséggel, amely a teszten mutatott hatótávolságra teszi képessé az autót:
„A vásárlók három különböző akkumulátorral rendelhetik meg az új Mercedes Benz eSprintert, hatótávolság és terhelési igényüktől függően: 56, 81 vagy 113 kWh hasznos kapacitású akkumulátorral. A lítium/vas-foszfát (LFP) cellák kémiája lehetővé teszi az akkumulátorváltozatok kobalt- és nikkelmentességét, míg az aktív hőkezelés biztosítja a maximális hatékonyságot.”
Így már kellően nagy hatótávolsággal rendelkezik az autó számos felhasználási mód esetében, köztük akár lakóautóként is.
Az elektromos kisteherautó akár 115 kW-ig tölthető, ami egy 2023-ban induló elektromos autó esetében nem túl jó. Ami az elektromos motorokat illeti, két lehetőség közül választhatunk 100 vagy 150 kilowatt csúcsteljesítménnyel.
A Daimler az új specifikációkkal már tervezi az eSprinter észak-amerikai bevezetését és 2023 második felére ígéri a megjelenését:
„Az új eSprinter piaci bevezetése az Egyesült Államokban és Kanadában 2023 második felében kezdődik. A jármű egy hosszú paneles furgon, magas tetővel. Az elérhető legnagyobb akkumulátorral van felszerelve, amelynek hasznos kapacitása 113 kilowattóra. A teherbírása 14 köbméter, a megengedett össztömeg legfeljebb 4,25 tonna.”
A Mercedes-Benz azt állítja, hogy 50 millió dollárt fektet be charlestoni, düsseldorfi és ludwigsfeldi gyárakba az új verzió gyártására.
Forrás: Electrek