A tanulmányok szerint hiába figyelmeztet a Tesla, az Autopilot-ot használó vezetők továbbra sem figyelnek eléggé a vezetésre
Az MIT kutatóinak legújabb eredményei szerint a Tesla vezetők figyelmetlenebbek, amikor az Autopilotot használják, mint amikor az nincs bekapcsolva.
Az eredmények alátámasztják az autógyártóhoz érkező felhívásokat, amelyek arra szólítják fel a Teslát, hogy tegyen további lépéseket annak érdekében, hogy az autóvezetők éberek maradjanak vezetés közben a saját biztonságuk érdekében.
A Tesla Autopilot technológiát úgy tervezték, hogy kormányozza az autót, maradjon a sávjában, és tartson lépést a forgalommal az osztott pályás utakon, például az autópályákon. De a Tesla elismeri, hogy a szoftver nem tökéletes, és a sofőröknek fel kell készülniük arra, hogy bármikor átvegyék a jármű irányítását. A tulajdonosoknak szóló kézikönyv szerint a sofőröknek az útra kell figyelniük és kezüket a kormányon kell tartaniuk vezetés közben.
A vállalat figyelmeztetései ellenére a tanulmány megállapította, hogy a járművezetők gyakrabban pillantottak el az útról, és így kevésbé figyeltek, amikor az Autopilot aktív volt. Az MIT kutatói azt is megállapították, hogy a Tesla vezetőinek 33% – a nem tette a kezét a kormányra, mielőtt átvette az autó irányítását az Autopilot-tól.
„Azért végeztük ezt a kutatást, hogy az emberek elgondolkodjanak kicsit azon, mi folyik itt” – mondta Bryan Reimer, az MIT New England Egyetem Közlekedési Központjának társigazgatója.
A Tesla nem kommentálta a tanulmány eredményeit.
A Tesla ” Battery Day” -én és éves részvényesi értekezletén Musk azt is elmondta, hogy az elmúlt években a vállalat vállalta az Autopilot szoftverének alapvető átírását .
„A javítások elkezdődtek, de még nem jutottak el oda, ahova kellene”, mondta Musk.
Musk korábban ambiciózus célokat jelentett be a teljes önvezető rendszerrel kapcsolatban, például, hogy egy Tesla 2017 – ben az ország egész területén át tud menni önvezető üzemmódban. Azt is elmondta, hogy arra számít, hogy a Teslának robotaxijai és egymillió önvezető autója lesz az utakon már ebben az évben, bár alig több mint három hónap van hátra 2020-ból.
Ehhez egyelőre lassan történik az előrehaladás: a Tesla vezetőknek továbbra is ébernek kell lenniük a volán mögött és címlapra kerülnek azok az esetek, amikor ez nem történik meg.
Az Autopilot-ot, amit a Tesla, mint fél-autonóm biztonsági funkciót ír le, már több nagy horderejű halálos baleset oki tényezőjeként említették.
Walter Huang játszott az okostelefonján, amikor a Tesla Model X 2018 márciusában nekicsapódott egy autópálya akadálynak a kaliforniai Mountain View-ban. Huang az Autopilot-ot használta és egyáltalán nem fékezett vagy kormányzott, hogy elkerülje az akadályt. A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület kivizsgálta a balesetet és felszólította a Tesla-t, hogy dolgozzon ki egy jobb módszert a sofőr figyelmetlenségének észlelésére. Az NTSB megismételte azokat az ajánlásokat, amelyeket először 2017 szeptemberében tett, amikor Joshua Brown meghalt, miután a Tesla egy traktor utánfutónak csapódott, miközben az Autopilot aktív volt.
Az NTSB, amely a baleseteket vizsgálja és a biztonsági fejlesztéseket javasolja, bírálta a gépjárműveket szabályozó Országos Autópálya Közlekedésbiztonsági Igazgatóságot (NHTSA) is, mivel nem szabályozta a részlegesen autonóm rendszereket, mint például a Tesla Autopilotját. A Huang-vizsgálatot követően az NHTSA közölte, hogy felülvizsgálja az eredményeket, és hogy a vezetés közbeni figyelemelterelés komoly gondot jelent.
Az NHTSA csütörtöki nyilatkozatában elmondta, hogy tisztában van az MIT tanulmányával és áttekinti azt.
„A fogyasztók számára elérhető legfejlettebb járműtechnológiák ma egyelőre csak segítséget nyújtanak a járművezetőknek, és teljes körűen figyelmes emberi vezetőt igényelnek, aki mindenkor ellátja a vezetési feladatot és figyelemmel kíséri a környezetet” – mondta az NHTSA.
A Tesla negyedéves biztonsági jelentéseket tesz közzé, amelyek összehasonlítják azoknak a baleseteknek az arányát, amikor aktív volt az Autopilot, azzal, amikor a technológiát nem használták. A Tesla szerint a balesetek aránya sokkal alacsonyabb, ha az Autopilot aktív. De a Tesla beszámolói nem részletezik, hogy mit határoz meg balesetként, vagy hogy milyen utakon használják az Autopilotot. Az ütközési arány alacsonyabb lehet azokon az utakon, ahol az Autopilotot gyakrabban használják.
Musk korábban elmondta, hogy a cég bízik abban, hogy az Autopilot használatával a balesetek aránya 10-szer jobb lesz, mint az iparág átlaga. Ugyancsak elmondta, hogy a Tesla remélhetőleg egy hónapon belül megjelenteti az Autopilot teljes önvezető verziójának béta változatát.
A Tesla ellenőrzi a vezető éberségét a kormánykerék mozgásán keresztül. De a vezetők képesek az éberség látszatát kelteni, ha egy tárggyal kitámasztják a kormánykereket. A Tesla versenytársa, a GM egy kamera és szemmozgás követő technológia használata mellett döntött annak megállapítására, hogy Super Cruise szoftverének felhasználói éberek maradnak-e.
A Tesla megígérte, hogy javít Autopilot rendszerén, de arra nézve nem jelentett be terveket, hogy több vezetőt figyelő rendszert építene be járműveibe.
Forrás: CNN Buisness
https://edition.cnn.com/2020/09/24/cars/tesla-autopilot-study/