A technológiai cégek azon dolgoznak, hogy az autonóm autók előre tudják jelezni a kiszámíthatatlan emberi viselkedést

Bár napjaink autonóm vezetési rendszerei már komoly fejlődésen vannak túl, hogy szenzoraikat és kameráikat használva megelőzzék a baleseteket, de még mindig nem képesek arra, hogy megjósolják a kiszámíthatatlan emberi viselkedést. Ha arra számítanak, hogy az autóvezetők és a gyalogosok betartják a szabályokat, akkor gyakran ítélhetnek tévesen, mivel a gyalogosok például hajlamosak átmenni a piros jelzésen, ha úgy látják, nem jön semmi. Az autósok pedig váratlanul sávot válthatnak, ha látnak egy rést a mellettük haladók közt. Szakértők szerint az autonóm rendszereknek ez a technikai korlátja lelassítja az autonóm autók széleskörű elterjedését.

Számos startup úgy próbálja megoldani ezt a problémát, hogy emberi viselkedés adatbázist hoz létre, amely segíti az önvezető rendszereket az emberi viselkedés pontosabb megértésében és előrejelzésében.

A Hong Kong-i Politechnikai Egyetem professzora szerint az emberi viselkedési adatbázis nagy segítség az önvezető autók fejlesztésében. Az emberek életük első 18 évében tanulják a szociális szabályokat, amelyek aztán a vezetéshez szükségesek. A jelenlegi autonóm autók még nem érték el ezt a szintet.

A Berlinben található Phantasma Laboratórium matematikai szabályokon alapuló virtuális szimulációkat használ az emberi viselkedés adatbázisa kifejlesztéséhez, és már tárgyalásokat folytat egy kínai önvezető autó gyártóval a technológia adaptációjáról. Elmondásuk szerint az egyre jobb szenzorok és kamerák nem oldják meg a problémát, mivel azok csak abban segítenek, hogy az autó felismerje, hogy mi van ott, abban nem, hogy azután mi a teendő. Fejlesztésükkel Kínát célozzák meg, mivel úgy látják, hogy az az egyik legnagyobb piac és nyitottabbak az új technológiákra, mint Európa.

A kínai autonóm vezetési cégek, mint a Baidu, a Pony.ai és az Auto X komoly összegeket fektet be, hogy előmozdítsa az önvezető autók fejlődését. Az előző hónapban a Baidu Changsha-ban indított robotaxi szolgáltatást egy 50 km-es közúti próba területen.

A Phantasma vetélytársai közt van a Perceptive Automata, egy Egyesült Államokbeli székhelyű startup, ami viselkedéstudományi technikákat alkalmaz annak meghatározására, hogy az autóvezetők hogyan értik meg más emberek viselkedését, majd kiképzik erre tanulási modelljeiket.

A japán autós óriás Toyota, amelynek az AI kockázatitőke egysége az amerikai társaság befektetője, ebben az évben vezette be a Guardian automata biztonsági rendszert, amely átveszi a járművezetőktől az irányítást, ha az úton életveszélyes helyzet fordul elő.

A szakemberek szerint egyelőre még messze vagyunk a teljesen autonóm autók biztonságos útra kerülésétől. Újabb kihívás az autonóm autógyártók számára, hogy az egyes városok is jelentősen különböznek egymástól a közlekedési szabályaik és az emberi viselkedés tekintetében.

Forrás: Abacus

https://www.abacusnews.com/tech/startup-trying-help-autonomous-cars-anticipate-unpredictable-human-behavior/article/3031831

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936