A Tesla Autopilot nem tudta elkerülni a felborult teherautót a fékezés ellenére sem

Taiwanon egy Tesla az Autopilot rendszer és a vezető közbelépése ellenére beleszaladt egy felborult teherautóba.

Miután számos baleset történt az Autopilot rendszer közreműködésével a közelmúltban, a Tesla hivatalos figyelmeztetést adott ki annak tisztázására, hogy az Autopilot funkció, a neve ellenére nem jelenti azt, hogy a vezető alhat vagy játszhat a telefonján a kormánykerék mögött. A vezetés továbbra is teljes figyelmet kíván a vezetőtől, bármely pillanatban készen kell állnia a manuális kontroll átvételére. Bár néha még ez sem jelent biztonságot, mint ahogy a mostani esetben sem.

Forrás: Slash Gear

A balesetben részt vett Tesla vezetője ragaszkodik ahhoz az állításához, hogy fékezett, amikor egyértelművé vált, hogy az Autopilot nem fogja elkerülni a felborult teherautót a taiwani autópályán. Állítását egy videó is alátámasztja, melyen füst jön ki a kormánykerékből, ahogy a vezető próbálja átvenni a manuális kontrollt. Az autó 110 km/órával haladt, így kicsit túl késő lett volna ekkor már az ütközés elkerülésére, de szerencsére a sofőr így is túlélte a balesetet.

A beszámoló nem közöl feltételezéseket arról, hogy mi lehetett a probléma. A Tesla Autopilot rendszerének el kellett volna kerülnie a felborult teherautót. Talán nem tudta megfelelően azonosítani az akadályt, ami súlyos hibát jelez a szoftverben. De ez nem magyarázza meg azt, hogy miért nem állt meg az autó, amikor a vezető fékezett.

Nem ez az első baleset, amely a Teslával történik. Ami most más, az az, hogy most nincs bizonyíték arra, hogy a vezető teljesen figyelmetlen volt, bár lehet, hogy túl későn próbálta visszavenni az irányítást. A fő probléma az, hogy az autó egy ekkora akadályt nem észlelt, amit a Teslának sürgősen ki kell vizsgálnia, és rendbe hozni, mielőtt még rosszabb balesetek történnének.

Forrás: Slash Gear

https://www.slashgear.com/tesla-autopilot-fails-to-avoid-overturned-truck-crashes-despite-brakes-01623239/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936