A Tesla Autopilot rendszere egyre önállóbb a sávváltásban, de továbbra is fontos az emberi kontroll

Az Autopilot navigációját már a Tesla v9 szoftveres fejlesztésének első megjelenésébe tervezték beépíteni, de végül mégis további tesztelést végeztek rajta. A funkciót arra tervezték, hogy fel- és le tudjon hajtani az autópályáról beleértve az összes szükséges sávváltást a sebességnek és az úticélnak megfelelően. Tavaly megjelentették az új funkciót, de az Autopilot csak javasolta a sávváltást, azt a vezetőnek kellett végrehajtani. Márciusban új fejlesztést hoztak ki, ami már képessé teszi az Autopilot-ot arra, hogy megkezdje a sávváltást anélkül, hogy megkérdezné a vezetőt erről.

Egyelőre már több mint 9 millió sávváltásról számolt be a gyártó, többnyire probléma nélkül, de továbbra is fontos, hogy a vezetőnél legyen a kontroll és odafigyeljen. Előfordult olyan eset, hogy a rendszer indokolatlanul tért volna át a bal oldali sávba egy kétsávos úton, miközben abban a sávban érkeztek autók. A rendszer tehát továbbra is fontos, hogy emberi felügyelet alatt működjön.

Forrás: Electrek

https://electrek.co/2019/05/21/tesla-autopilot-lane-change-oncoming-traffic/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936