A Tesla beismeri, hogy „Teljes Önvezetés” funkciója csak az autonómia 2. szintjét jelenti

Amióta a Tesla bejelentette a fogyasztóknak szánt autonóm jármű közelgő megjelentetését, a befektetők és az autóvezetők teljesen vezető nélküli autókról és robotaxikról álmodoznak. Az ígéretek ellenére a Tesla még nem állt elő teljesen autonóm autójával a nagyközönség számára. Bár már megjelentetett egy „Teljes Önvezetés” (FSD) csomagot, amely olyan funkciókkal rendelkezik, melyek a 2. szintű autonóm kategóriába tartoznak.

A Tesla és a Kaliforniai Gépjármű Minisztérium közötti levelezésből kiderül, hogy bár jelentősen javítottak automata rendszereiken, de a teljesen emberi beavatkozás nélküli vezetés azért még a közeljövőben nem fog megvalósulni.

Tavaly októberben a Tesla megjelentetett egy távoli frissítést egy korlátozott előfizetői körnek, amit FSD Beta-nak nevezett el, és amely úgy tűnt, hogy a teljes önvezetés előfutára lehet. Decemberre nagyjából 200-an férhettek hozzá a programhoz, amiből 54-en nem a Tesla alkalmazottai voltak. Ők azóta küldik online a Teslával való közlekedés során rögzített teljesítmény adataikat. Az FSD Beta, amelynek hivatalos neve „Automata kormányzás városi utakon” (Autosteer on City Streets), az Automata vezetést segítő rendszerek Teljes Önvezetés csomagjának a része, nem pedig önálló Teljes Önvezetés funkció, ahogy sokan gondolták. Ez a félreértés váltotta ki a Kaliforniai Hivatal reakcióját, amelyben követelik a Teslától, hogy tisztázza az FSD Beta képességeit, annak bizonyítására, hogy nem használja a kaliforniai utakat tesztelésre engedély nélkül.

Forrás: The Drive

„A City Streets továbbra is az autonómia 2. szintjén levő funkciókra teszi képessé a járművet, és így nem felel meg a Minisztérium autonóm jelzőjének”- írta Eric Williams, a Tesla főtanácsadója a kaliforniai Minisztériumhoz küldött e-mailhez csatolt nyilatkozatában.  “A City Streets képességei az objektum- és eseményészlelési (OEDR) részfeladat tekintetében korlátozottak, mivel vannak olyan körülmények és események, amelyeket a rendszer nem képes felismerni vagy reagálni rá.”

Williams a következő körülményeket határozta meg: kedvezőtlen időjárás, nehezen értelmezhető járművek az úttesten, építési övezetek, mentőjárművek, nagy, szabályozatlan kereszteződések több becsatlakozó úttal, úttörmelékek, statikus tárgyak, és feltérképezetlen utak. Mindezekhez szükség van a 3. szintű vagy magasabb autonómiára, hogy képes legyen azonosítani és megoldani a helyzetet, vagy értesíteni tudja a vezetőt, hogy szükség van a kontroll átvételére.

Úgy tűnik, hogy a Tesla jelenlegi FSD Beta csomagja a jobb észlelésre és az Autosteer on City Streets funkcióra korlátozódik, és nem a teljesen vezető nélküli közlekedés bármilyen formájára, amire a nagyközönség számított a név alapján. Ez sok zavart okozott a jelenlegi és a leendő tulajdonosok körében, megkérdőjelezve, hogy az önvezetés „teljes-e” vagy sem, ahogyan azt Elon Musk korábban ígérte. További zavart okozott Musk tweet-je, amelyben „vezetés közbeni videójátékozásról” írt.

Williams elmondása szerint: “A City Streets végleges kiadása továbbra is a SAE 2. szintű, fejlett járművezető segítségnyújtási funkciója lesz. A Tesla valódi autonóm funkciójának fejlesztése az iterációs folyamatunkat követi (fejlesztés, validálás, korai kiadás stb.). Az ilyen jellegű funkciók csak akkor kerülnek a nagyközönség elé, ha azokat teljesen validáltuk és megkapta a szükséges szabályozási engedélyeket vagy jóváhagyásokat. ”

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Tesla az Autosteer on City Streets-t a Teljes Önvezetés funkciójaként sorolja fel, ami megnehezíti azt az értelmezést, hogy az FSD Beta nem a teljes önvezetés előzetese. A Tesla emellett folyton változtatja azt, hogy mi tartozik bele 10 ezer dolláros Teljes Önvezetés csomagjába, így nagyon valószínű, hogy a vezető nélküli funkciót is bevezethetik később más néven.

Ez is bizonyítja, hogy nincs egyetértés az önvezetés fogalmainak értelmezésében. A „részleges autonómia” „vezető nélküliséget” jelenthet egyeseknek, ami ezt a fajta marketinget veszélyessé teheti.

Forrás: The Drive

https://www.thedrive.com/tech/39647/tesla-admits-current-full-self-driving-beta-will-always-be-a-level-2-system-emails

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936