A Tesla megveszi az AI startupot, ami önvezető autó érzékelőket fejleszt
A Tesla önvezető autók fejlesztése terén tett erőfeszítései egyelőre nem úgy tűnik, mintha eredményt hoznának. Az év nagy részére szükség volt, hogy megérkezzen a Smart Summon funkció és már nem sok idő van 2019 végéig, amikorra a cég bevállalta a közutakon közlekedő teljesen önvezető autó autók megjelentetését. Bár úgy tűnik, hogy felgyorsulnak az események, mivel a CNBC beszámolója szerint a Tesla megvásárolja a számítógépes látás fejlesztésével foglalkozó DeepScale startupot. A cég azon dolgozik, hogy a pontos AI látástechnológiát praktikussá tegye az autókban gyakran előforduló alacsony fogyasztású, kis memóriájú chipek számára.
Az egyezséget egyelőre még nem erősítették meg, de a DeepScale vezetője, Forrest Iandola bejelentette a LinkedIn-en, hogy ezen a héten csatlakozott a Tesla Autopilot csapatához, hogy az autonóm járműveken dolgozzon. A CNBC forrásai szerint a Tesla egyenesen felvásárolta a DeepScale-t.
Elon Musk hangsúlyozta azon meggyőződését, hogy az autonóm vezetés terén a kamerákban bízik a LiDAR helyett, amit sokan mások használnak. Így a felvásárlásnak lenne értelme, hiszen a Teslának önvezető mesterséges intelligenciára van szüksége, ami a tárgyak széles körét képes felismerni nem ideális körülmények között is. A DeepScale segíthet a Teslának ennek a célnak az elérésében.
Forrás: Engadget
https://www.engadget.com/2019/10/01/tesla-buys-deepscale/?sr_source=Facebook