A Toyota közúton teszteli szilárdtest akkumulátoros EV prototípusát

Bár a hibridekkel jócskán előrehaladt a Toyota, az akkumulátoros elektromos járművek terén kisebb lépéseket tesz előre. Ez azonban megváltozhat, mivel a cég 13,6 milliárd dollárt tervez akkumulátor technológiára költeni az évtized végéig. A Toyota nem csak a következő generációs lítium cellákba fektet be, hanem az ugyancsak forradalmi szilárdtest akkumulátor technológiába is. Most egy rövid bepillantást engedett egy olyan speciális prototípus járműbe, amely szilárdtest akkumulátorral működik.

A jármű a Toyota LQ-koncepciójának egy változata, amely először a 2019-es Tokiói Autószalonon debütált a mesterséges intelligencia és az önvezető rendszer demonstrációjaként.  Azóta főszerepet kapott a tokiói olimpiai játékok reklámsorozatában is. Eddig egyszerűen csak “akkumulátoros elektromos járműnek” nevezték, de ebben a kiadásban már “teljesen szilárdtest” akkumulátorosként mutatják be. Egy statikus modelltől eltérően a prototípust az úton haladás közben filmezték le.

Először 2020 végén jelentek meg pletykák arról, hogy a Toyota egy szilárdtest akkumulátoros prototípussal jelentkezik. A mostani közleményben Masahiko Maeda technológiai főigazgató elárulta, hogy a Toyota először tavaly júniusban építette meg a prototípust, és a járművet egy tesztpályán vizsgálta a teljesítményadatok gyűjtése érdekében. Shiro Tachimoto, a Toyota mobilitási kommunikációért felelős alelnöke a The Drive-nak nyilatkozva kijelentette, hogy „Ezen adatok alapján folytattuk a fejlesztéseket, tavaly augusztusban megszereztük a rendszámtáblát a szilárdtestalapú akkumulátorokkal felszerelt járművek számára, és próbautakat végeztünk velük.”

Ez izgalmas fejlemény, mivel a szilárdtest akkumulátorok potenciálisan nagy előrelépést jelentenek. Ha a jelenlegi akkumulátorokban használt folyékony elektrolitokat szilárd anyagra cserélik, az akkumulátorok sokkal kevésbé lesznek gyúlékonyak, ami lehetővé teszi, hogy szélesebb hőmérséklet-ablakban működjenek. Úgy gondolják, hogy ez lehetővé teszi, hogy a szilárdtest-akkumulátorok nagyobb áramellátást és gyorsabb töltési időt érjenek el, mivel kisebb a hőveszteség. Ezenkívül az energia sűrűsége is növelhető, ami könnyebb, hosszabb hatótávolságú járművekhez vezethet.

A szilárdtest-akkumulátor technológia létrehozása azonban nem volt könnyű feladat. Egy robusztus, és az autóipari felhasználás nehézségeivel szemben ellenálló szilárdtestalapú akkumulátor létrehozása nagy kihívásnak bizonyult.

Az új akkumulátoroknak ki kell bírniuk az ismételt töltési és kisütési ciklusokat is, meghibásodás nélkül, ahhoz, hogy megbízható áramforrásként szolgáljanak az elektromos járművekben. A lítium-ion elődjeikhez hasonlóan gyártási kérdésekkel is meg kell küzdeni. A jövőbeni elektromos járművekhez több száz gigawattóra akkumulátorkapacitásra lesz szükség, ezért a vállalatoknak ki kell találniuk, hogyan lehet nagy teljesítményű szilárdtest-akkumulátorokat előállítani hatalmas számban, miközben megfizethetők maradnak a költségek.

Eddig még kevés példát láthattunk a szilárdtest akkumulátorral meghajtott járművekre, még prototípus formájában is. A Mercedes-Benz kifejlesztette az eCitaro buszt, amit szilárdtest akkumulátor hajt, azonban a működtetéssel és karbantartással kapcsolatos problémák megakadályozzák őket abban, hogy valóban piacra készek legyenek. 

Ezen kívül a többi autógyártó még nem jelentkezett ezen a téren. Egyedül a BMW ígér még 2025 előttre ilyen prototípust. Eközben a Fisker teljesen elvetette ezirányú terveit az év elején.

Az új prototípus megjelentetése lenyűgöző teljesítmény a japán autógyártó részéről, és jól mutatja a jövőbeni szilárdtest-technológia irányába tett erőfeszítéseit.

A jelentések szerint a vállalat a 2020-as évek elején tervez egy szilárdtest-járművet piacra dobni. Az, hogy képes-e megelőzni ezzel vetélytársait, még kiderül.

Forrás: The Drive

https://www.thedrive.com/news/42287/toyota-is-road-testing-a-prototype-solid-state-battery-ev

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936