A TuSimple tech cég sikeresen tesztelte önvezető teherautóját az Egyesült Államokban

A TuSimple technológiai cég autonóm teherautója Arizonától Oklahomáig tette meg az utat 14 óra alatt, amivel bizonyította, hogy sikeresen képes hosszú utakon önmagát vezetni.

Ami még igazán lenyűgöző eredmény, hogy az út 10 órával rövidebb ideig tartott, mint általában emberi vezetővel szokott, jelentette az Alt Driver. A különbséget az okozza, hogy ilyen hosszú utakon a vezetőknek pihenőket kell tartaniuk, míg az önvezető teherautónak erre nincs szüksége.

Bár a teherautó sikeresen, baleset nélkül leszállította rakományát, a kormánykerék mögött egy ember is felügyelte az utat. Az út kezdetén és az út végén a sűrűbben lakott városi területeken volt szükség arra, hogy az irányítás 20%-át átvegye a járműtől. Az út nagy részében a teherautót a TuSimple technológiája irányította önállóan.

Ahogyan a Changing America korábban beszámolt róla, a Tesla, az amerikai piac vezető elektromos jármű gyártója viszont Autopilot automata vezetési rendszerének számos balesete miatt komoly nyomás alatt van a hatóságok részéről.

Forrás: The Hill

https://thehill.com/changing-america/sustainability/infrastructure/563308-self-driving-truck-beats-human-drivers-on

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936