A versenyautó, ami megtanulja a pályát
A BME bemutatta legújabb Formula Student versenyautóját, amit még ugyan lehet vezetni, de néhány kis okosítással helyettesíthető az emberi tényező.
Mutattak egy felvételt, ahol az autó egy véletlenszerűen kirakott pályán, faltól-falig, de hiba nélkül végig ment. A fejlesztők azt mondták, hogy itt az autó memorizálja – kvázi megtanulja – a pályát, és a következő körben már képes az előhívott infó alapján gyorsabban is végig menni. Ezek után az autó elkezdené feszegetni a saját határait, gyroszenzorokra, gyorsulás- és terhelésmérőkre támaszkodva.
A végcél az lenne, hogy az ember általi hibalehetőségek eltűnjenek, de így már nem biztos, hogy olyan izgalmas lenne egy verseny. Innentől, ha ez a technika működik, már csak az autók, és az önvezető program fejlettsége dönti el, hogy ki nyer.
Persze nem ilyen sötét a jövőkép, mert egy ember még szerencsére elfér az autóban, amiről elég felfoghatatlan adatokat közöltek. Kerekenként egy-egy 30 kilowatt teljesítményű, vízhűtéses villanymotor hajtja, amik között a számítógép képes terhelés függvényében eloszlatni a nyomatékot. A motorok a kerekekhez egy bolygóművel csatlakoznak, ami miatt a rendszer nyomatéka négyszer 330 Nm. Tudom, hogy a villanyautóknál nem adogatunk csak úgy össze, de ki kell mondanom: 160 lóerő és 1320 Nm rengeteg egy 200 kilós, karbonvázas autóban.
A Formula Student autókat egyébként az egyetemisták építik, amíg hallgatói státuszban vannak, afféle szakmai gyakorlat címén. Elég sok tapasztalatot ad a fiatal kezdő mérnököknek, de a csapatnak kellenek menedzserek, marketingesek, logisztikusok is. Többféle hallgató is részt vehet ezekben a csapatokban, és szimulálja, hogy mit kezd majd a diplomájával a való életben.
Ahogy az autóiparba is beszállingózott az elektromos hajtás és az önvezetés, a Formula Studentben is megjelent, és erre a hallgatók fejleszthetnek céljárművet. Két éve létezik az önvezető kategória, amiben a BME csapat szeretne idén elindulni, és komoly reményeket fűznek az új autóhoz. Ki tudja meddig jutnak majd el, de lehet, hogy 4-5 év múlva olyan technikát találunk az utcai autónkban, amikkel most ők foglalkoznak.
Forrás: Totalcar
https://totalcar.hu/magazin/kozelet/2019/06/24/a_versenyauto_ami_megtanulja_a_palyat/