A világ legnagyobb villanyautó-gyártójával szövetkezik a Toyota

A Toyota a 2020-as évek elejére tíz villanyautót szeretne bemutatni, ami elég ambiciózus vállalkozás annak fényében, hogy jelenleg csak hibrideket árulnak. Most azonban kiderült, hogy a tervek megvalósításához Kínából érkezik a segítség.

Forrás: Totalcar

A BYD harmincezer teljesen elektromos vagy plug-in hibrid autót ad el havonta (!) és akkor még nem számoltuk az állami megrendelésre készülő tömegközlekedési járműveket. Ha valakik, ők biztosan erős partnerei lesznek a Toyotának, aminek legújabb vállalása szerint 2025-re eladásainak felét valamilyen elektromos autónak kell majd kitennie.

A Toyota már eddig sem volt egyedül az villanyautó-fejlesztésben, hiszen az elmúlt időszakban folyamatosan gyűjtötte maga köré korábbi és aktuális hű partnereit.

A Toyota hasonló stratégiát követ, mint a másik nagy óriás, a Volkswagen, aki az MEB platformot árusította ki a Fordnak. A Toyotánál a villanyautó-alapot e-TNGA-nak hívják majd és továbbra is kísérleteznek a szilárd elektrolitos akkumulátorukkal is, ami biztonságosabb és strapabíróbb lehet a jelenlegi folyadékos társainál. Ennek befejezésében viszont már valószínűleg a BYD fog segíteni a japán gyártónak.

Forrás: Totalcar

https://totalcar.hu/magazin/hirek/2019/07/21/a_vilag_legnagyobb_villanyauto-gyartojaval_szovetkezik_a_toyota/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936