A Volkswagen új önvezető elektromos autói a 2022-es FIFA Világkupán mutatkoznak be

A Volkswagen bejelentette, hogy Qatarban üzemeli be az új autonóm technológiáját, ugyanabban az évben, amikor a futball világbajnokságot is ott rendezik. Egy önvezető elektromos jármű flottát küldenek az utakra Qatarban 2022-ben. Ebben az évben rendezi az arab ország a FIFA Világkupát.

Csakúgy, mint a Toyota esetében, amely a 2020-as Tokio-i Olimpia alatt mutatkozik be a technológiájával, a Világkupa jó alkalmat biztosít a Volkswagennek arra, hogy a világ figyelmét biztosítsa új autói számára. A német autógyártó elmondta, hogy az autonóm elektromos autók az ID Buzz koncepcióján alapulnak majd.

A technológia a SAE autonómia skálán mért 4. szinten fognak működni, ami azt jelenti, hogy az autó végzi a teljes vezetési feladatot, még akkor is, ha valami probléma van. A 4. szint alatti járművek még szükség esetén átadják a kontrollt az embernek.

A jármű zárt tesztelése jövőre fog kezdődni a Volkswagen szerint, és a próbautakat 2021-ben indítják. Ez alatt a cég együttműködik a helyi hatóságokkal a járművek megfelelő működéséhez szükséges, fizikai és digitális infrastruktúra kiépítésében.

Az autonóm járművek részben rögzített útvonalakon fognak csak közlekedni. Például a stadionoktól a hotelekig. A műholdas helymeghatározó rendszernek köszönhetően senki nem veheti át a kontrollt felettük, hogy távolabbi célpontokhoz használja őket.

A Volkswagen korábban úgy tűnt, hogy csak lassan halad előre az önvezető technológia területén, ez megváltozott, amikor a cég megalkotta saját önvezető jármű részlegét és szorosabb együttműködésbe kezdett a Forddal és az Argo AI-vel.

Forrás: Cnet

https://www.cnet.com/roadshow/news/fifa-world-cup-qatar-self-driving-volkswagen-electric-cars/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936