A Volkswagen új teljesen elektromos autója már az előfoglalás során elfogyott
A Volkswagen eladta az összes új elektromos ID.3-as modelljét még mielőtt árusítani kezdték volna.
Az autógyártó megerősítette, hogy túllépték a 30 ezres előfoglalást az autó speciális első kiadására, amiből 30 ezer darabot terveznek. Az ID. 3, ami jövőhéten kerül majd bemutatásra Frankfurtban a Nemzetközi Motor Show-n, a Volkswagen első modellje a teljesen elektromos járművek flottájában. Az autóra az európai vásárlók május óta adhattak le előrendelést, 1000 euró előzetes befizetésével. A Volkswagen több mint 10 ezer előrendelést fogadott az első 24 órában, jelentette az autógyártó. Bár az ID.3-ra leadott előrendelések száma minimális a versenytárs Teslához képest. A Tesla 3-as Modellt két nap alatt 276 ezren rendelték meg még 2016 áprilisában Elon Musk állítása szerint.
A Volkswagen azt jelezte, hogy az ID.3 közel 40 ezer euróba fog kerülni, a korlátlan széria verzió pedig nagyjából 10 ezer euróval kevesebbe. Az ID.3 gyártásának megkezdését az év végére tervezik, az első járművek 2020 közepére várhatók.
A Volkswagen sajtóközleménye szerint ez a siker azt jelenti, hogy az ID.3 pont időben érkezett. Egyre többen akarnak az e-mobilitásra váltani.
Azok a vásárlók, akik még szeretnének az ID.3 első kiadásából rendelni, feliratkozhatnak egy várólistára. Azok pedig, akik lefoglalóztak egy gyártmányt, 2020 áprilisáig még meggondolhatják magukat.
A legtöbb előrendelés Németországból, Norvégiából, Hollandiából, Svédországból és az Egyesült Királyságból érkezett az ID.3-ra. Az autó maximum 260 mérföld megtételére képes, három különböző méretű akkumulátorral készül és sportos a megjelenése, ami a Volkswagen ígérete szerint teljesen új vezetési élményt nyújt.
Az ID.3 sikere általános váltást jelez az autógyártók és a fogyasztók körében a környezetbarátabb elektromos járművek felé.
A Deloitte menedzsment tanácsadó cég idén korábban közzétett jelentése alapján 2030-ig további 21 millió elektromos autó várható az utakon, a Fiat és a Porsche várható új elektromos modelljeivel.
Forrás: CNBC
https://www.cnbc.com/2019/09/05/volkswagens-fully-electric-idpoint3-sells-out-in-pre-sale.html