A Volvo bemutatta az akkumulátorok, az infotainment rendszer és a biztonság fejlesztésére vonatkozó terveit

A Volvo Tech Moment rendezvényén feltárta az elkövetkező évek technológiai fejlesztéseire vonatkozó terveit. A vállalat néhány kulcsfontosságú területre összpontosít: az akkumulátorgyártásra, a számítási teljesítményre, az infotainment (információs és szórakoztató) rendszerekre és természetesen a biztonságra.

A Volvo arra törekszik, hogy 2025-re az elektromos járművek tegyék ki az eladásai felét, 2030-ra teljes EV sorozattal készül és leállította a belső égésű motorok gyártását.

Partnerséget kötött a svéd Northvolt akkumulátorgyártóval, együtt dolgoznak a 2020-as évek közepéig az energia sűrűségének a mai akkumulátorokhoz képest akár 50 százalékos növelésén, és a töltési idők felére csökkentésén. A Volvo és a Northvolt célja, hogy csak megújuló energiát használó akkumulátorokat állítsanak elő, és a lehető legtöbb anyagot hasznosítsák a régi akkumulátorokból.

A következő generációs Volvo EV-k kétirányú töltési rendszerrel is rendelkeznek majd, hogy a lakástulajdonosok – elméletben legalábbis – az autó akkumulátorával működtethessék a házuk elektromos rendszerét a csúcsidőszakokban, amikor az elektromosság drágább, mint csúcsidőn kívül. Ez a tulajdonos töltőberendezésétől és a helyi szolgáltató számlázási politikájától függ majd.
A Volvo hírneve a biztonság iránti elkötelezettségén alapul, és a cég már megmutatta, hogy az autonóm vezetési rendszerek segítenek a balesetek számának csökkentésében. A Lidar szenzorok kiegészítik a radart és a hagyományos kamerákat, hogy javítsák az autó képességét a körülötte lévő környezet vizualizálására. A Volvo – a tulajdonosok engedélyével – valós időben továbbítják a szenzorok által gyűjtött adatokat, így gyorsabban tudnak távoli frissítéseket nyújtani és fokozatosan növelni autóik autonóm vezetési szintjét.

A Volvo, elmondása szerint először az autópályákra tervezik bevezetni a felügyelet nélküli autonóm vezetést, mielőtt apránként más területekre terjeszkednek, ahogyan egyre több adatot gyűjtenek egy-egy környékről.

A Volvo bejelentett egy új központi számítási rendszert is, amelyet egy jövőre érkező EV-n mutat majd be. Az Nvidiával közösen kifejlesztett rendszer három fő számítógépből áll, az egyik a látásfeldolgozással és a mesterséges intelligenciával foglalkozik, a másik az általános számítással, a harmadik pedig az infotainment rendszerrel. Az alaprendszer emellett az egyes Volvo-k fedélzetén lévő elektronikus vezérlőegységek számát 100-ról 50-re csökkenti, ezzel súlyt megtakarítva és javítva az energiahatékonyságot.

A központi számítási rendszert a Volvo saját házon belüli operációs rendszerével, a VolvoCars.OS névvel párosítják, amelyet a Google-lel együttműködésben fejlesztettek ki. Az új infotainment rendszer a biztonságra fókuszál: a jármű képernyőjét egyértelműen és egyszerű módon osztja kétfelé, így megelőzi a vezetés közbeni figyelem-elterelődést. A képernyőn csak a vezetési helyzeten alapuló leglényegesebb információk jelennek meg, a fontos funkciókat elöl és középen, nem pedig rejtett almenükben jelenítve meg. A Volvo jövőbeni termékei esetében a felhasználó mobiltelefonja szolgál majd kulcsként, és a Volvo Cars applikáció segítségével intézhető majd a töltésért való fizetés és az olyan távoli funkciók aktiválása, mint az előfűtés és hűtés.

A Tech Momenten bemutatott funkciók közül több a jövő évre várható zászlóshajó SUV-on jelenik majd meg elsőként. Várhatóan ez az XC90 elektromos utódja lesz, a legnagyobb jármű, amit a Volvo jelenleg épít.

Forrás: Autoweek

https://www.autoweek.com/news/a36914636/volvo-safety-batteries-infotainment/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936