A Waymo autonóm utakat kínál a közönség számára Phoenix belvárosában

A Waymo azt tervezi, hogy Phoenix központjában és belvárosában térítés ellenében fuvarokat kínál az önvezető Jaguar I-Pace járműveinek tesztelésére – jelentette be a vállalat.

A járművek használata iránt érdeklődők az okostelefonjukon lévő Waymo alkalmazással regisztrálhatnak. A Waymo, a Google leányvállalata e héttől kezdve választja ki a programban részt vevő személyeket, lehetővé téve számukra, hogy az új szolgáltatási területen rendeljenek utazást.

A Waymo évek óta működik egy körülbelül 130 négyzetkilométeres területen, amely Chandler, Mesa és Tempe egyes részeit fedi le a tesztprogrammal valamint a Waymo One nevű nyilvános autós szolgáltatással. A szolgáltatás területe most hivatalosan is Phoenixre bővül.

Ez az első alkalom, hogy az arizonai utasok az I-Pace járműveket próbálják ki a Waymo furgonjai helyett.

A szolgáltatási területet nagyjából keletről a 44. utca, nyugatról az Interstate 17, északról a Camelback Road és délről az Interstate 10/Washington Street határolja, de nem tartalmazza a Sky Harbor nemzetközi repülőteret, és nem kapcsolódik az East Valley szolgáltatási területhez.

A cég azt reméli, hogy végül összekapcsolja a két arizonai szolgáltatási területet, lehetővé téve az emberek számára, hogy Phoenix és Chandler között utazhassanak járművein.

A cég díjat számít fel az elektromos Jaguar I-Pace járművein való utazásokért, amelyekben egyelőre tartalék sofőr is lesz, Chandlerben teljesen autonóm utakat kínál sofőr nélkül az ott használt Chrysler furgonokban.

A Waymo San Fransiscoban biztonsági vezető nélkül üzemeltet I-Pace járműveket, így valószínűleg Phoenixben is így fog működni.

A Phoenixben induló szolgáltatás a Waymo „Trusted Tester” (Megbízható Tesztelők) programja. Ez egy kutatási projekt, amelyben a résztvevők visszajelzést adnak a vállalatnak. Ez kissé eltér a Waymo One kereskedelmi szolgáltatástól.

Amikor ugyanez a szolgáltatás 2017-ben beindult Chandler körzetében, az akkori „Early Rider” program néven, a Waymo illetékesei azt mondták, hogy olyan emberekből választották ki a kezdeti tesztelőket, akikről úgy gondolták, hogy rendszeresen fogják használni a szolgáltatást, és építő visszajelzést adnak. Az utazások kezdetben ingyenesek voltak a tesztelők számára, majd később térítés ellenében ajánlották fel őket.

„Ez egy rendkívül interaktív program lesz, amelyben a Megbízható Tesztelők a Waymo One alkalmazást használják arra, hogy autonóm utakat rendeljenek mindennapi mobilitási szükségleteiknek megfelelően, és vásárlói visszajelzést adhassanak nekünk utazásaik alatt és után” – áll a cég bejelentésében.

A cég hónapokig tesztelte a járműveket Phoenix központjában, és márciusban bejelentette, hogy először a Waymo alkalmazottainak, majd később a tesztprogramban részt vevőknek kínál majd fuvarokat.

„Ha Phoenix belvárosában él vagy dolgozik, és csatlakozni szeretne, egyszerűen töltse le a Waymo One alkalmazást. Ezután létrehozhat egy fiókot, és jelezheti érdeklődését a Trusted Tester programunkhoz való csatlakozás iránt” – mondta a cég.

Fokozatosan növelik a tesztelők számát, ugyanúgy, ahogy a Waymo elindította szolgáltatását San Franciscóban, amely a héten néhány ügyféllel indul, majd fokozatosan bővül a cég szóvivője szerint.

Forrás: az central

https://eu.azcentral.com/story/money/business/tech/2022/05/10/waymo-offer-autonomous-vehicle-rides-phoenix/9711015002/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936