A Waymo valós balesetek szimulálásával tesztelte autonóm járműveit

A Waymo 72 halálos baleset szimulációval tesztelte, mennyire biztonságosak autonóm járművei.

A Phoenix mellett önvezető autó szolgáltatást üzemeltető cég közzétette tanulmányát, melyben bemutatja, hogyan reagálnak autonóm járművei veszélyes vezetési helyzetekben.

A vállalat 72 valós halálos balesetből gyűjtötte össze az információkat, amelyek 2008 és 2017 között az arizonai Chandler területén történtek. A kutatók egy virtuális szimuláció során rekonstruálták őket, Waymo járművel helyettesítve a balesetet okozó és a balesetben résztvevő járműveket (a kutatásban „okozó”-nak és „reagáló”-nak nevezték őket).

A kutatás során így Waymo járművel helyettesítve a résztvevőket, elég szimulációt (92-t pontosan) futtattak le ahhoz, hogy felmérjék, hogyan reagál az autonóm platform a helyzetekre. A lényeg, hogy ütközés nélkül megoldják-e a helyzetet.

A Waymo biztonsági kutatások és legjobb gyakorlatok igazgatója, Trent Victor foglalta össze az eredményeket: a Waymo „képes önállóan biztonságosan vezetni és hatékonyan reagálni az emberek által elkövetett hibákra”.

Amikor a Waymo volt az „okozó”, az eredmények nem voltak túl meglepőek. Ahogy Victor mondta bejelentésében, a jármű „nem vezetett ittasan vagy fáradtan”, és betartotta a közlekedési szabályokat. 2019-ben az Egyesült Államokban 10,142 haláleset történt ittas vezetés miatt bekövetkező balesetben. A szimulált Waymo az ütközések 100%-át el tudta kerülni, amikor a baleset okozójaként szerepelt a szituációban. Ez 20 olyan balesetet is magában foglalt, amelyben gyalogos, vagy kerékpáros vett részt.

Amikor a Waymo járműnek kellett reagálnia egy veszélyes vezetési helyzetben, minden alkalommal el tudta kerülni az ütközést, vagy csökkenteni tudta annak súlyosságát. 20 szimulációban a jármű nem alkalmazott kitérő manővert, ami azt jelenti, hogy az autónak nem kellett nagymértékben eltérnie a haladási irányától.

Az egyik rekonstruált balesetben az okozó jármű 172 km/h-val haladt egy ittas sofőr vezetésével, aki áthaladt a piros jelzésen. A reagáló jármű 56 km/h-val haladt, amikor beleütköztek. A sofőr meghalt, míg az okozó jármű vezetője sérüléseket szenvedett. Amikor a Waymo helyettesítette mindkét járművet, az ütközés egyik változata sem volt halálos. Okozóként a Waymo betartotta a sebességhatárt és nem ment át a piros jelzésen, így a baleset meg sem történt. Az ittas sofőrre reagálóként a Waymo képes volt kitérni az útjából és elkerülte a valóságban halálos balesetet.

Dr. Steven Shladover, az UC Berkeley Kaliforniai Partners for Advanced Transport Technology programjának félig nyugdíjas kutatómérnöke egy telefonhívásban elmondta, hogy a tanulmány hasznos hozzájárulást jelent az autonóm járműbiztonsági kutatásokhoz. Számára az eredmények azt jelentik, hogy az autonóm szoftver és a szenzorok a járművön „képesek sikeresen reagálni más járművezetők hibás viselkedésére”.

A Waymo kutatási eredménye nem sokkal azután jelent meg, hogy az AAA éves autonóm jármű felmérése szerint az amerikai felnőttek 86%-a még mindig fél vagy bizonytalan az önvezető járművekben való utazásokkal kapcsolatban.

Forrás: Mashable

https://mashable.com/article/waymo-autonomous-vehicle-crash-study/?europe=true

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936