Automata autó tesztelése Kaliforniában
Kaliforniában tesztelnek kutatók egy automata autót négy napon keresztül. Konkrétan egy önvezető technológiát vizsgálnak csak, az autó sávtartási teljesítményét nézik kamerák nélkül, speciális HD térképek és GPS használatával. Nem teljes körűen tesztelik tehát az automata autókat, csak különállóan a sávtartási rendszert vizsgálják éles helyzetben, korlátozott kapcsolódási lehetőségek mellett.
A VSI Labor kutatói úgy tervezik, hogy 2000 mérföldes utat tesznek meg, melynek során sokféle környezetben haladnak majd. Útközben minden vezető a pedálok mellett tartja a lábát, és a kormány közelében a kezét, hogy bármikor át tudja venni az irányítást az automata rendszertől. Az automata Ford Focus a jármű elejére rögzített radar segítségével érzékeli a környezetét, például észleli az előtte haladó autót, és ahhoz igazítja a sebességét a követési távolság megtartásával.
A labor vezetője szerint a legtöbb technológia már eleget fejlődött az automata vezetés támogatásához, köszönhetően annak, hogy legalább száz cég dolgozik ilyen járműveken és nagyjából ezer a támogató rendszereken. Phil Magney szerint különösebb nehézség nélkül elérhető már a 95-97%-os teljesítmény ezekkel a technológiákkal, a nehézséget a maradék jelenti, hogy 100%-os biztonsággal kijelenthessük, hogy ezek a járművek bármilyen körülmények között biztonságosan tudnak közlekedni.
Forrás: CBS Minnesota
https://minnesota.cbslocal.com/2019/08/20/how-do-self-driving-cars-work/