Az Amazon bejelentette első teljesen autonóm mobil raktárrobotját
Az Amazon bejelentette „első teljesen autonóm mobil robotját”, amely nagy rekeszek mozgatására szolgál raktáraiban. A robotot Proteusnak hívják, és az Amazon szerint biztonságosan képes navigálni az alkalmazottak körül, ellentétben néhány korábbi robotjával, amelyeket egy elkerített részben tartott.
Az Amazon szerint a Proteus robotok „fejlett biztonsági, észlelési és navigációs technológiával rendelkeznek”, és egy videó alapján zöld fényt sugároznak maguk előtt, miközben mozognak. Amikor egy ember belelép a sugárba, a robot abbahagyja a mozgást, majd folytatja, miután a személy eltávolodik.
A cég több más robotrendszert is bejelentett. Az egyik, Cardinal névre hallgat, egy robotkar, amely akár 23 kg súlyú csomagokat is képes felemelni és mozgatni, és az Amazon reményei szerint jövőre telepíti a raktárakban. A cég azt állítja, hogy számítógépes látórendszerei lehetővé teszik az egyes csomagok kiválasztását és felemelését, még akkor is, ha azok egy halomban vannak.
Az Amazon bejegyzése egy olyan technológiát is bemutat, amely lehetővé teszi az alkalmazottak számára, hogy elhagyják a vonalkódok naplózására használt kézi szkennereket. Ehelyett a dolgozók egy kamerarendszert használnak, amely felismeri a csomagokat anélkül, hogy külön be kéne olvasni a címkét.
Nincs sok részlet a működéséről, kivéve a gépi tanulás és a 120 fps-es kamerarendszer kombinációját, de a hatás hasonló ahhoz, amit a cég Just Walk Out technológiájából láthattunk, amely lehetővé teszi pénztáros nélküli üzletek építését.
Ahogy az új robottechnológiák esetében gyakran előfordul, itt is felmerülhetnek munkaügyi aggályok. A közelmúltban megjelent jelentések ellenére, miszerint az Amazon nehezen talál munkaerőt, a vállalat azt állítja, hogy nem akar robotokat építeni ahelyett, hogy embereket alkalmazna.
Az Amazon robotikai részlegének egyik vezetője kifejezetten azt mondta a Forbes-nak, hogy „az embereket gépekre cserélni tévedés”, ami egy vállalat megszűnéséhez vezethet.
A robotok azonban szerepet játszhatnak egy olyan munkatempó kialakításában, amellyel az emberek nehezen tudnak lépést tartani, amit már láthattunk a vállalatnál az automatizált irányítási rendszerek esetében. Az új szkennelési rendszer különösen úgy tűnik, hogy irreális elvárásokat kelthet a munkavállalók mozgásának sebességével kapcsolatban.
Az Amazon a maga részéről azt állítja, hogy minden új robotja valóban segíthet a biztonság javításában. A Cardinal olyan helyeken működik, ahol a dolgozók egyébként nehéz csomagokat emelnének, ami sérülésekhez vezethet. A Proteus pedig „csökkentheti a helyzeteket, amikor az embereknek nehéz tárgyakat kell kézzel mozgatniuk”. A cég egy olyan roboton is dolgozik, amely konténereket szállítana a dolgozóknak, hogy ne kelljen hajolniuk vagy mászniuk, hogy elérjék a tárgyakat.
Forrás: The Verge
https://www.theverge.com/2022/6/21/23177756/amazon-warehouse-robots-proteus-autonomous-cart-delivery