Az amerikai Autóipari Innovációs Szövetség kiadta a részlegesen automatizált járművekre vonatkozó Irányelveit
Az Autóipari Innovációs Szövetség (Alliance for Automotive Innovation), a legtöbb nagy autógyártót képviselő szakszervezet irányelveket fogalmazott meg a gyártók számára a részlegesen automatizált vezetési rendszerek reklámozására vonatkozóan és annak biztosítására, hogy a járművezetők odafigyeljenek a vezetésre ezek használata közben is.
A Szövetség elmondása szerint a tagjai támogatják az önkéntesen vállalt elveket, amelyek alapján két szövetségi ügynökség fokozza a Tesla Autopilot vezetést segítő rendszerének felügyeletét, a két ember halálával járó houston-i balesetet követően. A rendszer képes a sáv közepén tartani az autót és biztonságos távolságot tartani az előtte haladótól.
A Tesla Autopilot már számos balesetben részt vett, amelynek során sem a rendszer, sem a vezető nem avatkozott közbe. A Teslák nem tudták kezelni az autó előtt vészhelyzet miatt leállt más járműveket. A kritikusok, leginkább a szabályalkotók szerint az Autopilot név megtévesztő, mert azt sugallja, hogy az autó képes önmagát vezetni.
A Szövetség, amely legalább 20 autógyártót, köztük a General Motors-t, a Fordot és a Toyotát is képviseli, az Egyesült Államok Szenátusa albizottságának az autóipari biztonság és a technológia jövőjéről szóló meghallgatása előtt hozta nyilvánosságra az alapelveket.
Az alapelvek szerint a vezetőt segítő rendszerrel rendelkező járműveknek alapfelszereltségként kell tartalmaznia a vezető ellenőrzését. Például kamerákat kell alkalmazni, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a járművezetők az útra figyelnek, és a megfigyelő rendszereket úgy kell megtervezni, hogy azokat ne lehessen „kikapcsolni vagy letiltani”, amíg a részben automatizált rendszerek működnek. Az autóknak figyelmeztetniük kell a vezetőt, vagy korrigáló lépéseket kell tenniük, például kikapcsolni az automata rendszereket, vagy növelni a járművek közötti távolságot, ha a vezető nem figyel.
A szövetségbe olyan autógyártók tartoznak, amelyek az iparág USA-beli értékesítésének körülbelül 99% -át adják, a Tesla nem tagja a csoportnak.
Az alapelvek – amelyeket az elmúlt évben a biztosítási ágazattal, a szabályozókkal és a fogyasztói csoportokkal folytatott megbeszéléseket követően alakítottak ki – célja a fogyasztók tudatosságának növelése az automata vezetési rendszerek korlátaival kapcsolatban – mondta John Bozzella, a szövetség vezérigazgatója. Erőfeszítéseik egyik célja, hogy megértessék és tudatosítsák, hogy a technológia még nem érte el azt a fejlettségi szintet, ahol már nincs szükség emberi beavatkozásra – bár a Tesla igazgatója, Elon Musk ezt ígéri autóikkal kapcsolatban a közeljövőre.
„Nincs olyan általam ismert jármű ma az Egyesült Államok piacán, amely önvezető lenne,” mondta Bozzella.
Felkérték a Teslát a kérdés kommentálására, a vállalat közölte, hogy az Autopilot egy segítő rendszer, és a járművezetőknek mindig készen kell állniuk a beavatkozásra.
Ennek ellenére a Tesla önvezető technológiáját továbbra is „Autopilot” néven forgalmazza, ami pont az a fajta félrevezető kommunikáció, amit a szövetség új vezérelveivel próbál megakadályozni. A Teslát sokan kritizálják amiatt, hogy Musk és a cég eltúlozza technológiájuk képességeit, aminek hatására a vezetők azt hiszik, hogy nem kell törődniük a jármű irányításával, és akár átmászhatnak a hátsó ülésre, miközben az autó önállóan navigál az utakon.
„Nem kérdés, hogy a nagy horderejű balesetek hatására felmerülnek kérdések a fogyasztói elfogadással és bizalommal kapcsolatban,” mondta Bozzella. „A rendszer elnevezések és a reklámanyagok nem lehetnek félrevezetőek. A tervezési folyamat részeként vizsgálni kell a vezetők általi hibás használat lehetőségét is.”
A Tesla szenzorokat használ annak megállapítására, hogy a vezető fogja-e a kormányt. De ahogy a legtöbb autógyártó, az Autopilot sem használ kamerákat, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a vezető valóban az útra figyel. A kritikusok szerint így a Tesla rendszere könnyen átverhető.
Az NHTSA (Országos Autópálya Közlekedésbiztonsági Igazgatóság) és a NTSA (Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület) vizsgálja jelenleg a Houston környékén történt Tesla balesetet, amelynek során a helyi hatóságok szerint senki nem ült a vezető ülésben. A Tesla szerint a kormánykerék megrongálódott, ami azt jelzi, hogy ült valaki a kormánykerék mögött a baleset pillanatában, és a biztonsági öv nem volt bekötve.
A texasi Harris megyében a hatóságok szerint a nyomozók biztosak abban, hogy egyetlen ember sem vezette az autót. Az egyik férfit az első utasülésen, a másikat a hátsó ülésen találták meg.
Az NHTSA 28 Tesla-balesethez küldött nyomozókat, a vizsgálatok közül 24 jelenleg is folyamatban van. Az ügynökség, amelynek szabályozási felhatalmazása van az autóiparban, azt mondja, hogy Joe Biden elnök megválasztásával újból felülvizsgálja az automatizált járművekre vonatkozó szabályozásokat.
Forrás: SFGATE
https://www.sfgate.com/news/article/Auto-group-backs-guidelines-for-partially-16131493.php