Az amerikai szabályalkotók először adnak javaslatot az önvezető autókra vonatkozó szabályokra
Az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériuma az önvezető autók biztonsági követelményeinek enyhítését javasolta, mint a szabályozás modernizálásának egyik lépését, mely segít abban, hogy egy nap igazán vezető nélküli járművek közlekedhessenek az autópályákon.
Az új szabályok szerint az önvezető autóknál már nem lenne elvárás, hogy kormány legyen a járművekben. A javaslat más kisebb változtatásokat is tartalmaz, például az ülések egymással szembe fordításának megengedését.
Az autóipar törekszik a szabályok megváltoztatására, hogy könnyebbé váljon az autók tesztelése és a jövőben a fogyasztókhoz való eljuttatása. Az NHTSA korábban már nyújtott engedményeket az előírások terén a Nuro-nak, mely egy alacsony sebességű árukiszállító robotokat gyártó cég. Ezekben a robotokban nem utazik emberi utas.
Az NHTSA elnöke James Owens elmondta keddi nyilatkozatában, hogy a jelenlegi szabályozások évtizedekkel az önvezető autó technológia megjelenése előtt lettek megalkotva és így az innováció és a jobb autópálya-biztonság útjában állhatnak.
A javasolt szabályozási változtatások véglegesítése előtt a szabályalkotók elfogadnak javaslatokat az autóipartól, a biztonsági csoportoktól és a nagyközönségtől is.
A biztonsági szakértők úgy vélik, hogy a szabályok bármilyen enyhítése előtt a szövetségi szabályalkotóknak ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy az önvezető technológiával foglalkozó cégek valóban a biztonság szempontjából előnyös technológiákat hoznak létre, melyet intenzív teszteléssel ellenőriznek, és eredményeiket nyilvánossá is teszik. Az Egyesült Államokbeli nagy biztonsági csoportok új szövetségi minimum biztonsági sztenderdek meghatározására szólítottak fel az önvezető járművekre vonatkozóan, mielőtt még széleskörűen az utakra engedik őket.
A repülés és más szállítási módok magas szintű baleseteit vizsgáló Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület (NTSB) tavaly novemberben kritizálta az NHTSA-t, mondván, hogy az ügynökség a technológia fejlődését az emberi élet fölé helyezte.
Az NTSB felszólította az NHTSA-t, hogy kötelezze az önvezető autókat tesztelő cégeket részletes beszámoló benyújtására a tesztelési folyamatukról, mely a biztonsági szempontokat helyezi minden más elé.
Forrás: Consumer Reports