Benzinkútból átalakított elektromos autó töltőállomás nyílt az amerikai Marylandben

Marylandben megnyitott az első olyan elektromos töltőállomás, amit egy 1958 óta működő benzinkútból alakítottak át. A tulajdonost elmondása szerint nagyban befolyásolták az olajtársaságok kedvezőtlen szerződési feltételei, így nem egyszerűen a környezetvédelem volt az indíttatás.

Marylandben több mint 20,700 regisztrált elektromos autó közlekedik, és egy elektromos taxiszolgáltatás is működik a körzetben, amelyhez szükség van újabb töltőhelyekre.

A váltást az Elektromos Jármű Intézet és a Marylandi Energia Igazgatás közösen támogatta 786 ezer dollárral. Az Elektromos Jármű Intézet vezetője, Matthew Wade elmondta, hogy a körzetben problémát jelent, hogy nagyobb az igény a töltőhelyekre, mint amennyi jelenleg létezik. A marylandi Takoma Parkban csak két töltőhely működik, egyik egy közösség központ parkolójában, a másik az utcán. Mindkét helyen állandó a sorban állás, ami a parkolást is akadályozza. Erre a problémára jelent megoldást az áramló forgalomra tervezett töltőhely megnyitása.

Forrás: CNBC

A töltőhely négy elosztóval fog rendelkezni, amik a nagyfeszültségű 200kW-os rendszerhez csatlakoznak. Egyszerre négy jármű feltöltésére lesz majd lehetőség, amik 20-30 perc alatt 80%-ra lesznek feltölthetőek. Ezalatt a vezetők bemehetnek leülni egy automata kisboltba, ahonnan képernyőkön követhetik nyomon az autójuk töltését.

Amerikában többféle változata is van annak, ahogyan az EV töltő infrastruktúra terjeszkedik. A Tesla 1600 töltőállomást kínál az ügyfeleinek az országban, ami majdnem 15ezer töltőpontot jelent. Kezdetben még ingyen kínálta a szolgáltatást az új tulajdonosoknak, de már fizetőssé tette a töltést. Emellett Powerwall rendszert is nyújt a Tesla tulajdonosoknak, mellyel villamos energiát termelhetnek, tárolhatnak és otthon tölthetik vele az autóikat.

Néhány nagy autógyártó saját üzleti modellt alakított ki az EV-k töltésére. A Volkswagen a dízel kibocsátási botránya után megújuló energiákba történő beruházásainak részeként finanszírozta az Electrify America-t.

Vannak olyan kockázatitőke-alapú EV töltő vállalkozások is, mint például a ChargePoint, amely 2025-ig 2,5 millió töltőt tervez létrehozni. Az EV töltés területének további fő magánszereplői között szerepel az EVgo, amely elmondása szerint a legnagyobb nyilvános EV töltési infrastruktúrával rendelkezik – 1200 EV gyors töltővel 700 EV töltőállomáson az Egyesült Államok városaiban -, és a FLO, amely mind kereskedelmi, mind otthoni EV töltőrendszereket kínál.

Forrás: CNBC

https://www.cnbc.com/2019/09/26/first-gas-station-to-ditch-oil-for-electric-vehicle-charging-now-open.html

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936