Dél-Austinban autonóm járművek szállítják ki a pizzát

Elon Musk 2016-ban még azt ígérte, hogy a teljesen önvezető Teslák két éven belül önállóan átmennek majd New Yorkból Los Angelesbe. Legutóbb viszont már azt mondta, hogy „Nem számítottam rá, hogy ez ilyen nehéz lesz, bár visszatekintve ez nyilvánvaló.” Ennek ellenére továbbra is próbálkozik, míg az Uber és a Lyft és más vetélytársak inkább az olyan autonóm jármű alkalmazásokra koncentrálnak, amelyek már most hasznosak lehetnek, például az étel kiszállítás terén.

A Refraction AI michigani székhelyű „utolsó mérföldes kiszállító robot” fejlesztő cég REV-1 járműveivel szállítja ki a Southside Flying Pizza rendeléseit a fogyasztókhoz. A REV-1-nek három kereke van, belefér egy egész hétre elég élelmiszer vagy egy nagy adag pizza, elfér egy kerékpársávban, maximum 15 mph-val (24 km/h) tud haladni rossz időjárási körülmények között és éjszaka is, nagyrészt érintkezésmentes (a nyitó/záró kódot egy érintőképernyőn kell beütni) és aranyos kinézete van, ami általában tetszik a fogyasztóknak és a befektetőknek is.

Az élelmiszer kiszállítás már a pandémia előtt is potenciálisan jó piacot jelentett a szállítást végző AV-knek.. Most, hogy több ezer étterem fejlesztette elviteli szolgáltatását, a megnövekedett kereslet, a személyzet hiánya, valamint a hulladékmentesítésre és az alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátásra való törekvés még inkább indokolttá teszi a REV-1-et.

A Refraction AI REV-1 flottája még mindig kicsi mind Austinban, mind Michigan-ben, ahol tavaly év eleje óta vannak az utakon, és a technológia is kísérleti jellegű még, így jelenleg pontosabb lenne „AV potenciállal rendelkező drónoknak” hívni őket, nem pedig valódi robotoknak. Amióta Austinban elindultak, egy távoli „felügyelő” figyeli a REV-1-et, aki át tudja venni az irányításukat és meg tudja állítani őket, valamint távolról egy pilóta is tudja vezetni a robotokat, aki megoldja a trükkösebb vezetési feladatokat. Azonban egy 45 kg-os, 24 km/h-val közlekedő, másfél méteren belül megállni képes jármű sokkal kisebb kockázatot jelent, mint más járművek az utakon.

A Tesla és a Google testvér AV cégéhez, a Waymo-hoz hasonlóan a Refraction AI is megtanulta, hogy a valós, nem ellenőrzött környezetben való üzemeltetés meglehetősen bonyolult.

„Ez sokkal több pénzbe és sokkal több időbe fog telni, mint gondoltuk” – mondta a múlt héten a CNBC-nek Luke Schneider, a Refraction AI vezérigazgatója. De még egy félig-meddig drón szállítási szolgáltatás is, emberi megfigyeléssel jobb pozícióban lehet jelenleg technológiai és gazdasági szempontból, mint egy még mindig több évnyire lévő autonóm autó, amire a Tesla koncentrál.

Austinban, ellentétben a roller és e-bike szolgáltatókkal a Refraction AI-nek nem kell a város engedélyét kérnie kiszállítási szolgáltatásához. A 2019-ben elfogadott állami szabályozás meghatározza a „személyes kézbesítő eszközök” és a „mobil hordozó eszközök” alapvető szabályait, amelyeket alapvetően az különbözteti meg, hogy a (szükséges) üzemeltető a közelben vagy távol van-e.

Ezek a texasi törvények szerint nem „járművek”, és méretükben az Amazon apró négykerekű drónjaitól az erősen reklámozott Domino Pizza robotautókig – a Nuro R2 nevű AV modellig – terjednek, amelyek akkora méretűek, mint a golfkocsik, és valós utakon történő tesztelésüket Houstonban végezték. Ezektől eltérően a REV-1 – a körülményektől függően – a jogszabályok szerint járdán, kerékpársávon vagy az úton is közlekedhet.

Jacob Culberson, az Austini Közlekedési Minisztérium (ATD) mobilitási szolgáltatásokkal foglalkozó menedzsere a múlt hónapban a Krónikának elmondta, hogy szerinte az állami törvény „nagyon ésszerű alapszabály”. Az ATD figyelemmel kíséri az adatokat annak megállapítására, hogy szükség van-e további szabályokra a biztonság védelme érdekében, amint azt a törvény előírja.

Általánosságban azonban elmondható, hogy az ATD a REV-1-hez hasonló alkalmazások sikerességét szeretné segíteni: „Azt hiszem, ez egy kis lépés a helyes irányba” – mondta Culberson – egyike azoknak, amelyeket a városnak meg kell tennie, hogy elérje Austini Stratégiai Mobilitási Tervének ambíciózus céljait.

Forrás: Austin Chronicle

https://www.austinchronicle.com/news/2021-07-16/autonomous-vehicles-are-making-deliveries-in-south-austin/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936