Elkészült a világ leghosszabb elektromos autóbusza

27 méter hosszú a legújabb kínai autóbusz, amely teljesen elektromos hajtáslánccal rendelkezik. A kínai BYD sencseni székhelyén mutatta be tegnap azt az óriást, amelyet elsősorban a zárt pályán, gyorsforgalmi rendszerben (BRT) közlekedő viszonylatokra fejlesztettek ki.

A K12A névre keresztelt duplacsuklós, négytengelyes autóbusz összesen 250 utas szállítására alkalmas. A le- és felszállásra összesen hét darab kétszárnyú ajtó áll rendelkezésre. A súlycsökkentés érdekében a jármű karosszériáját alumíniumból gyártották. Az elektromotorok, valamint az akkumulátorok a padló alatt kaptak helyet. Az autóbusz akkumulátorai váltóáramú (AC), illetve egyenáramú (DC) töltővel is feltölthetők.  Egy feltöltéssel legalább maximum 300 kilométert tud megtenni, ami elegendő lehet a napi közlekedéshez, végsebessége pedig eléri a 70 km/órát.

A BYD szeretné becélozni Kolumbiát ezzel az autóbusszal. A K12A-t egyébként a bogotái TransMilenio BRT-rendszer számára fejlesztették ki, így leghamarabb a fővárosi utasok találkozhatnak vele.

Kolumbia az elmúlt időszakban jelentős fejlesztéseket hajtott végre a környezetbarát közösségi közlekedés fejlesztése érdekében. Nemrég a TransMilenio hálózatra 700 darab duplacsuklós Volvo alvázas buszt vásároltak. Emellett Bogotá 260 darab Scania-alvázas Superpolo autóbusz beszerzésének is zöld utat adott. Az ugyancsak duplacsuklós buszok gázüzemű motorral fognak érkezni Kolumbia fővárosába.

Fotó: King of the Road

Forrás: Vezes

https://www.vezess.hu/haszongepjarmu/2019/04/02/elkeszult-a-vilag-leghosszabb-elektromos-autobusza/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936