Elon Musk felajánlja a Tesla elektromos jármű technológiáját más cégeknek
Az Audi vezérigazgatója, Markus Duesmann kijelentette, hogy az Audi legalább két évvel a Tesla mögött jár az elektromos autók számítástechnikáját és az önvezető autó technológiát tekintve. Az, hogy ezt nyilvánosan bejelentette, elég nagy szó, de előnyökkel járhat számára.
Mivel Elon Musk látta a bejelentést, úgy döntött, felajánlja segítségét más cégeknek, akik ugyanazon a területen dolgoznak. Július 29-én bejelentette, hogy engedélyezi szoftverének és akkumulátorainak használatát más gyártók számára díj ellenében.
Ez nagylelkűen hangzik, de valójában nagyon megéri a Teslának is, mivel így foglalkozhat a mérnöki feladataival, amiben nagyon jó, miközben nem kell a kapacitásait konkrétan az autók legyártására fordítania. Ez valószínűleg hatalmas pénzügyi lendületet jelentene a vállalatnak.
Ez a fajta gondolkodás nem új a Tesla esetében. A cég nemrégiben felajánlotta Supercharger hálózatának megnyitását más gyártók részére díjfizetés ellenében. Mivel eddig még senki nem élt az ajánlattal, feltételezhető, hogy ez a díj meglehetősen magas volt.
Bár vonzó lenne egy Audi E-Tron a Model X képességeivel, ugyanakkor az Audi kényelmi funkcióival, de ez nem valószínű, hogy létrejön. Nem sok értelme lenne a Volkswagen Csoportnak, a GM-nek vagy bármilyen más cégnek félretenni elektromos technológiájának fejlesztését, amibe eddig már rengeteget fektetett.
Több értelme van annak, hogy a tucatnyi kisebb EV startup, mint például a Faraday Future vagy a Lucid, éljen a Tesla ajánlatával. Elméletileg ez lehetővé tenné egy ilyen cég számára, hogy sokkal versenyképesebb termékkel lépjen piacra, mint amire egyébként képes lenne. De még ez sem valószínű, hogy megtörténik.
Forrás: Cnet
https://www.cnet.com/roadshow/news/tesla-elon-musk-audi-tech-licensing/