Félmillió Tesla lehet életveszélyes
A magától gyorsító autók eddig 110 balesetet és 52 sérülést okoztak Amerikában, a helyi hatóságok ezért 500 ezer Teslát is átvizsgálhatnak.
Az NTHSA (amerikai közlekedésbiztonsági szervezet) górcső alá veheti a Teslát, a feltételezések szerint ugyanis az autó magától gyorsít, akkor is, amikor a sofőr ezt nem akarja.
A szervezet szerint eddig 127 panasz érkezett hozzájuk, melyekben 123 Tesla volt érintett. A bejelentések közül 110 baleset volt, melyben összesen 52-en sérültek meg. Az autógyár még nem reagált a pénteki közleményre.
Sokan az esetek fő okaként az Autopilot nevű önvezető rendszert okolják, mely már több éve jelen van Elon Musk villanyautóiban, azonban még igen gyakran hibázik, melyekről számtalan felvétel készül, köszönhetően a Tesla fedélzeti kameráinak is.
Nemrégiben például az Egyesült Királyságban veszítette el visszapillantó tükrét egy Model 3, melyet az autó kamerái rögzítettek is. A sofőr elmondása szerint a legújabb frissítéssel futó rendszer felajánlotta a vidéki úton az önvezetést, ő pedig elfogadta. Útja nem tartott sokáig, ugyanis egy, az út szélén parkoló autó kikerülése közben a Tesla nem hagyott elég helyet, és a tükör a kocsin csattant. Ha ez nem lett volna elég, a helyi Tesla-kirendeltség munkatársai szerint a sofőr volt a hibás.
Forrás: Vezess
https://www.vezess.hu/hirek/2020/01/18/felmillio-tesla-lehet-eletveszelyes/