Fülkétlen bányadömpert készített a Scania

Nem ez az első önvezető Scania prototípus – a cég már élesben is teszteli saját önvezető megoldását – de azokkal ellentétben itt már helyet sem csináltak az ellenőrző személyzetnek. Az AXL egyfajta gesztus: azt jelzi, hogy ez a jármű ember nélkül is boldogul.

A műszaki alapokat egyelőre a szériagyártású, négytengelyes Scania adja, alighanem ezért foglalja még az értékes helyet egy funkcionálisan felesleges, nagy doboz az első tengely felett, amelyben ezúttal az elektronika lakik. Ugyanakkor láthatóan igyekeztek összeszedett formatervet készíteni a járműnek, aminek az az oka, hogy az AXL elsősorban demonstrációs célokat szolgál. Azt hivatott jelezni, hogy a Scania már rendelkezik önvezető technológiával, amely egy külszíni fejtés kiszámítható közegében már segítség nélkül is elboldogul.

Forrás: Scania

Ami azt illeti, az önjáró bányadömper néhány éve már valóság: kicsit nagyobb méretben évek óta lehet ilyet vásárolni. Az AXL ráadásul műszakilag sem tartalmaz sok újítást, a hajtáslánca például hagyományos dízelmotort tartalmaz, bár ezt bioüzemanyaggal táplálják, ami elméletben nem növeli a környezet szén-dioxid-terhelését. A Scania saját magyarázata szerint azért volt szükség rá, hogy mire tényleg eljön az önvezető teherautók korszaka, felmérjék, hogy a vásárló mit igényel, a szakembereik készen álljanak a lehetséges kihívásokra.

Forrás: Totalcar

https://totalcar.hu/magazin/hirek/2019/09/25/fulketlen_banyadompert_keszitett_a_scania/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936