Gázturbinás autót mutat a Mitsubishi

Évek óta először bukkan fel az ötlet, pedig elvileg lehet létjogosultsága, hisz hatótáv-növelőként a gázturbina helytakarékos és hatékony lehet, legalábbis elviekben.

Az ötlet maga nem új: a Volvo az ECC tanulmányautóban már 1992-ben mutatott hasonló gázturbinás hibrid hajtásrendszert, ahogy a Jauguar C-X75 első változatába is ilyen került 2010-ben. Most pedig a Mitsubishi próbálkozik a kompakt gázturbina és az elektromos hajtásrendszer összeházasításával.

Forrás: Mitsubishi Motors

A Mi-Tech nevű tanulmány egyébként a ma alkalmazott konnektoros hibrid rendszerhez képest kisebb és könnyebb alkatrészekből épül fel: két nagyobb helyett inkább négy kis villanymotorra bízták a hajtást, amelyek közül kettő az autó kormányzásában is részt vesz.

Bár a gyáriak nemigen mentek bele a részletekbe, annyi biztos, hogy a Mi-Tech azon kevés tanulmány közé tartozik, amely nem próbálja kivenni a sofőr kezéből az irányítást, bár a fékbe és a kormányzásba azért bele-bele nyúl, ha balesetveszélyes helyzetet érzékel.

A sok érdekes műszaki megoldás csomagolása sem tűnik unalmasnak: az előzetes fotó alapján egy nyitott sportkocsi és egy Jeep Wrangler-szerű régimódi terepjáró érdekes keverékét állították elő a Mitsubishi formatervezői.

Forrás: Totalcar

https://totalcar.hu/magazin/hirek/2019/10/03/gazturbinas_autot_mutat_a_mitsubishi/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936