Hogyan befolyásolják majd az autonóm autók a biztosítást?

Majdnem minden nagy autógyártó fejleszt valamilyen autonóm autót. Néhány rendszer, mint a Tesla Autopilot-ja és a Google Waymo-ja már használatban van, bár még nem teljesen autonómak.

Az egyik legnagyobb vita az autonóm autókkal kapcsolatban a biztosítás körül van. A közúti balesetek 94%-áért az emberi hibázás felelős a National Highway Traffic Safety Administration adatai szerint. Ennek fényében az önvezető autók jelenthetik a megoldást. De ez vajon hogyan hat a balesetbiztosításra? Szükség lesz-e rá, ha az autonóm autók biztonságosabban vezetnek? Valójában igen, de az új helyzethez kell illeszteni azt. A technológia kiküszöbölheti az emberi hibázást, de a technológia is követhet el hibákat, ahogyan ezt már néhány Tesla balesetnél láthattuk.

Az önvezető autók kamerák, radarok, lézer szenzorok (lidar) és más technológiák segítségével mérik fel a közlekedési körülményeket, és ehhez igazítják a vezetési viselkedést. A Waymo például olyan kamerákat használ, amelyek minden irányban három teljes futballpályányi területet látnak be. Ezen kívül olyan szoftvert használ, amely előre tudja jelezni a jármű közelében levő tárgyak mozgását, beleértve a gyalogosokat és a kerékpárosokat is. Ha ezek közül a rendszerek közül bármelyik meghibásodik, akkor az balesetet okozhat.

Forrás: Totalcar

Három lehetséges forgatókönyv van a biztosítások autonóm autókra való adaptálására.

  1. A biztosítások díja csökken

Az autonóm autók elterjedésével az autóbalesetek száma csökken, a kevesebb baleset, alacsonyabb biztosítási díjat jelent. Ma a legtöbb autó 1-es vagy 2-es szintű autonóm rendszerekkel rendelkezik: tempomat, elektronikus stabilitás kontroll, ütközés figyelmeztető, automata vészfékezés és önálló leparkolás. Az Audi 8-as volt az első legyártott autó, amely 3-as szinten autonóm. Ha valóban eljutunk az 5-ös szinten autonóm járművekig, akkor lesz egy olyan időszak, amikor az utakon ember által vezetett és önvezető autók is lesznek egy időben. Ez azt jelenti, hogy a biztosítók számára a kockázat továbbra is magas lesz. Ahogy a teljesen autonóm autók a hétköznapok részei lesznek, a biztosítási díjak csökkennek majd, és a biztosítóknak változtatniuk kell az üzleti modelljükön, hogy fenn tudjanak maradni.

  1. Az autógyártóké lesz a felelősség

A felelősségbiztosítás fedezi a másik vezető sérülését vagy a jármű károsodását, ha a baleset a mi hibánkból történt. Autonóm autók esetében a szakértők azt jósolják, hogy a baleseti felelősség a vezetőről az autóra száll majd. Ez azt jelenti, hogy a gyártók és beszállítók lesznek a felelősek az autó hibájából bekövetkezett balesetekért. Így a személyes baleseti biztosítás idejétmúlttá válik. A személyes baleseti biztosítások jelenleg nagy részét képezik a biztosítási cégek bevételének. Az Egyesült Államokban az autó biztosítási iparág éves szinten 220 milliárd dollár bevételt könyvel el. Ez 2040-re vélhetőleg 60%-kal csökkenhet. A személyes felelősség helyett a gyártók felelőssége azonban életben tarthatja a biztosítási ágazatot. A Biztosítási Információs Intézet javaslata szerint még a helyi önkormányzatokat is fel lehet hívni a felelősségvállalására, ha saját fennhatóságuk alatt balesetek történnek önvezető autókkal.

  1. A hibás nélküli felelősség megállapítás válhat általánossá

Balesetek önvezető autókkal is történhetnek. A hibás technológia balesetet okozhat, az autó rosszul ítélhet meg távolságokat és nekimegy más tárgyaknak vagy autóknak. Ezekben az esetekben is szükség lesz biztosításra, hogy kijavítsák a károkat, főleg, hogy a fejlett technológiák javítása, cseréje drága lesz. Más kockázati faktorok is lehetnek: autófeltörések, lopások is előfordulhatnak továbbra is.

Egyelőre csak azt lehet tudni, hogy a biztosítások rendszere meg kell, hogy változzon az önvezető autók elterjedésével. Mivel még nem tudni, hogy az autonóm autók milyen hatással lesznek a biztonságra, a változás vélhetőleg fokozatos lesz, aszerint, hogy a biztosítók milyen kockázatot látnak az új technológiában.

Forrás: Readwrite

https://readwrite.com/2020/05/12/how-will-autonomous-cars-affect-insurance/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936