Ilyen tűzpiros Solarisszal gazdagodott Budapest
Mint korábban gyári forrásokra hivatkozva megírtuk, új budapesti trolik mindegyike már kivétel nélkül negyedik generációs változat lesz.
A fővárosban nem ismeretlen a lengyel Trollino: az első és a harmadik generációból már közlekedik egy adag. A 2015-16-ban forgalomba állított 36 darab trolihoz képest a mostaniak még alacsonyabb belépőmagassággal és könnyebb karosszériával rendelkeznek. Valamennyi alacsonypadlós, fedélzetükön nemcsak a babakocsival, hanem a kerekesszékkel közlekedők utazása is lehetséges. A szólón 64, a csuklóson pedig 105 fő utazhat összesen. Egész pontosan 147 929 új autót vettek tavaly Norvégiában, ennek 31,2%-a volt teljesen elektromos meghajtású. A plug-in hibridekkel együtt már ötven százalék körüli volt a részben vagy teljesen villanyos hajtású autók aránya.
A 10 szóló és 11 darab csuklós trolibusz a műszaki teszteket követően legalább 2000 ezer kilométert teljesít próbafutásképpen, utasok nélkül. Az újdonságok csak ezt követően állhatnak forgalomba Budapesten. Korábban megkérdeztük a BKV-t, hogy beszámolhatunk-e az új trolik első budapesti kilométereiről, a próbafutás közben, de azt a választ kaptuk, hogy azok nem sajtónyilvánosak.
Fotó: BKK
Forrás: Vezess
https://www.vezess.hu/haszongepjarmu/2019/01/23/ilyen-tuzpiros-solarisszal-gazdagodott-budapest/