Kalifornia újragondolja döntését, hogy nem szabályozza a Tesla teljes önvezető szoftverét „a technológia veszélyes használatát bemutató videók” hatására
A Tesla teljes önvezető szoftverét (FSD) az autógyártó egyik legnépszerűbb államában vizsgálják.
A Kaliforniai Gépjárművek Minisztériuma (DMV) ezen a héten levelet küldött Lena Gonzalez állami szenátornak, mondván, hogy felülvizsgálja véleményét, hogy a technológiát ne vonják az autonóm járművekre vonatkozó szabályozások alá. Gonzalez szenátor először tavaly kérdezte a DMV-t az FSD béta értékeléséről és biztonsági fokáról.
A The Los Angeles Times szerint a DMV azt állítja, hogy újra átnézi a technológiát a „legutóbbi szoftverfrissítések, a technológia veszélyes használatát bemutató videók, az Országos Közúti Közlekedésbiztonsági Hatóság (NHTSA) által indított vizsgálatok és más szakértők véleménye miatt”.
A DMV korábban azt mondta, hogy az FSD-re nem vonatkoznak az autonóm járművekre vonatkozó szabályozások, mert a szoftverhez továbbra is emberi sofőrökre van szükség, akik 10 000 dollárt – hamarosan 12 000 dollárt – fizetnek, hogy részt vegyenek az FSD béta programjában.
Ez lehetővé tette a Teslának, hogy ne jelentse a DMV-nek azokat az ütközéseket és rendszer leállásokat, amelyek során az embernek át kellett vennie az irányítást a jármű felett.
„A kaliforniai Minisztérium felvette a kapcsolatot a Teslával a legújabb szoftverfrissítésekkel kapcsolatban, beleértve a program és a funkciók bővítéseit, és értesítette őket, hogy a részleg megkezdi járműveik technológiájának további felülvizsgálatát” – mondta nyilatkozatában Anita Gore szóvivő.
„Ha a funkciók képességei megfelelnek az autonóm jármű definíciójának a kaliforniai törvények és előírások szerint, a DMV lépéseket tesz annak biztosítására, hogy a Tesla a megfelelő autonóm járműengedélyek szerint működjön.”
„A DMV osztja sok más biztonságban érdekelt fél aggodalmát a vezető figyelmetlenségének, félreértésének illetve a visszaélések lehetősége miatt, ahogy ezek a rendszerek egyre elterjedtebbé válnak” – tette hozzá Gore. „A DMV továbbra is arra ösztönzi a Teslát, hogy világos és hatékony kommunikációt biztosítson az ügyfeleknek, a vásárlóknak és a nagyközönségnek a technológia képességeiről, korlátairól és tervezett felhasználásáról.”
Az FSD béta tesztelői rengeteg videót tettek közzé, amelyek rámutattak a vezetőtámogató rendszerrel kapcsolatos problémákra, beleértve azokat az eseteket is, amikor a járművek a középvonalhoz túl közel mentek és éppen, hogy csak elkerülték az oszlopoknak ütközést. Más videók azt mutatják, ahogy az FSD-vel ellátott járművek a szembejövő sávba fordulnak. Augusztusban a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk is azt mondta, hogy az FSD legújabb verziója, a Beta 9.2 „nem az igazi”.
A vállalatot az Országos Közúti Közlekedésbiztonsági Hatóság (NHTSA) is megvizsgálta, amely augusztusban indított vizsgálatot a Tesla Autopilot rendszerével kapcsolatban, miután 2018 óta 11 olyan balesetet azonosított, amelyben a Teslák sürgősségi mentést biztosító járműveknek ütköztek baleseti helyszíneken.
Forrás: Business Insider