Kevesebbet fogyasztanak az önvezető kamionok
Az önvezető teherautókat fejlesztő TuSimple és a kaliforniai San Diego Egyetem közös, valós tapasztalatokon alapuló kutatást végzett. Jóval alaposabbat, mint azok a bizonyos brit tudósok. A vizsgálatok során önvezetésre is képes Peterbilt 579 kamionok arizoniai, új-mexikói és texasi fuvarjait vizsgálták.
A kamionok változatos időjárási körülmények között vettek részt a városi, regionális és távolsági áruszállítási feladatok teljesítésében. Valamennyi járművet speciális fekete dobozzal szereltek fel, amely a napi fuvarok lebonyolítása kapcsán folyamatosan monitorozta a kamionok teljesítményét és külön gyűjtötte azt, amikor a járművek önvezető, valamint azt is, amikor éppen manuális üzemmódban közlekedtek. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy mindig volt vezető a kormány mögött arra az esetre, hogy be tudjon avatkozni, ha az indokolttá válik.
A kutatásban 122 autonóm fuvart hajtottak végre és a járművek összesen 6400 mérföldet, vagyis 10 300 kilométert tettek meg hat hónap alatt. A kutatásban részt vevő kamionok üzemanyag-felhasználását többféle sebességtartományban – 0-50 km/óra, 50-65 km/óra, 65-80 km/óra, 80-96 km/óra, valamint 96 km/óra felett – vizsgálták.
Hozzátette: az automata technológia elsősorban a komplex figyelmet igénylő helyzetekben hozott jobb döntéseket a hús-vér embereknél, ezért összességében jelentős eredményeket értek el az önvezető üzemmódban közlekedő kamionok. A mérések szerint legalább 10 százalékkal kevesebb gázolajat égettek el a manuálisan közlekedő változatokhoz képest. Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy a szoftver a kamerák, érzékelők és valós idejű forgalmat alkalmazó navigáció segítségével gazdaságosabb gyorsításokat, lassításokat, vagy megállásokat hajtott végre.
Ez a 10%-os megtakarítás egyáltalán nem kevés. Hiszen az összes, USA-ban közlekedő nehéz-kategóriás kamiont figyelembe véve mindez 10 milliárd dolláros megtakarítást eredményezhet, arról nem is beszélve, hogy 42 millió tonnányi szén-dioxiddal kevesebb kerülhet a levegőbe.
Forrás: Vezess
https://www.vezess.hu/haszongepjarmu/2019/12/19/kevesebbet-fogyasztanak-az-onvezeto-kamionok/