Kína jelentősen csökkentené a villanyautók támogatását

A Bloomberg értesülései szerint azt tervezik, hogy megfelezik a támogatás összegét, a támogatásra jogosult autóktól pedig 150 helyett 250 km hatótávot várnak el.

Most Kínában minden villanyautó után, ami legalább 150 kilométert képes megtenni egy töltéssel, 50 ezer jüan, azaz nagyjából 2,1 millió forint állami támogatás jár. Ez az egyik oka, hogy rengeteg elektromos jármű fejlesztése indult meg az országban. Ám a legújabb hírek szerint a kínai hatóságok most a feltételek szigorítását tervezik: megfeleznék a támogatás összegét, és ez is csak 400 km-es hatótáv felett járna, a támogatás minimumát pedig 250 km-es hatótávnál húznák meg.

Állítólag az utóbbi években legalább 500 új vállalkozás indult ilyen profillal, ami rengeteg, még kínai viszonylatban is, ahol pedig minden bokorban lapul egy újabb ismeretlen nevű autógyár a 2000-es évek óta.

Elemzők szerint ugyanakkor a kizárólag villanyautókat előállító vállalkozások kerülhetnek nehéz helyzetbe az elvonás miatt. Ilyen például a Nio, amely a Tesla talán legkomolyabb kínai riválisának tűnik.

Forrás: Totalcar

https://totalcar.hu/magazin/hirek/2019/03/27/kina_jelentosen_csokkentene_a_villanyautok_tamogatasat/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936