Kínából érkezik a Model 3 ellenfele

Minden bizonnyal hosszas kreatív ötletelés után döntött úgy a Geely, hogy Geometry néven indítja be az új, világhódító célokra létrehozott márkáját. Amint ezzel megvoltak, az első modelljüket rögtön el is nevezték A-nak. A korábban GE11 kódnéven futó szedánról eddig csak annyit árultak el, hogy kifejezetten jó, 0,2375-ös lesz a formatényezője és egy 177 lóerős villanymotor fogja hajtani.

A friss sajtóközleményük viszont a hivatalos néven felül tartalmazza már a hatótávolságot és az árakat is. Eszerint két változat is kapható lesz. A kisebbik akkumulátor 51.9 kWh-s és 410 kilométernyi NEDC hatótávolságot tud, a nagyobbik pedig 61.9 kWh-s aksiból hoz ki 500 kilométert. Kínában támogatások nélkül 31 ezer dollárról indul majd a Geometry A, a kissé fickósabb hatótávért 3000 dollárt kérnek pluszban.

Fotó: Geely Auto

Forrás: Totalcar

https://totalcar.hu/magazin/hirek/2019/04/13/kinabol_erkezik_a_model_3_ellenfele/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936