Kutatási eredmények bizonyítják, hogy a Tesla Autopilotja veszélyessé teszi az autóvezetők viselkedését

A Volvo, a biztonság terén élen járó autógyártó tavaly azt mondta, hogy a vezető figyelmének elterelődését megakadályozó technológiákat szereltet be járműveibe. Sok más autógyártó, például a Mercedes-Benz is óriási érintőképernyőkön teszi közzé az információkat a vezetők számára. Ehhez még hozzájönnek az okostelefonok és már széleskörű problémává válik a vezetők figyelmének a megzavarása, amellyel foglalkozni kell.

Egy új kutatás során egy nem meglepő eredményt találtak, miszerint a Tesla vezetők többször veszik le a tekintetüket az útról, amikor az Autopilot aktív. Ezt találták a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói, amikor különbséget tettek a vezetéssel kapcsolatos pillantások között, mint például a műszerfal ellenőrzése, és a nem vezetési pillantások között, mint például a középső műszerfalra nézés, ahol az érintőképernyő jellemzően található.

ScienceDirecten közzétett tanulmány 290 esetet elemzett, amikor a sofőr kikapcsolta az Autopilotot, és átváltott a jármű kézi vezérlésére.

„Ez az első alkalom, hogy számszerűsíthetjük az automatizálás – jelen esetben kifejezetten a Tesla Autopilot – hatását arra, hogyan figyelnek a járművezetők” – mondta Pnina Gershon, az MIT kutatója és a tanulmány egyik társszerzője az Automotive News szerint. A kutatás bizonyította, hogy a vezetők hosszabb ideig nem néznek az útra, amikor az Autopilot be van kapcsolva. Az NHTSA azt mondja, hogy a vezetőknek nem szabadna két másodpercnél hosszabb időre elvenni a tekintetüket az útról, miközben az eredmények szerint ez az idő néha meghaladta az 5 másodpercet. Ennyi idő alatt rengeteg dolog megváltozhat a közlekedési környezetben. Kikapcsolt Autopilot mellett a nem-vezetéssel összefüggő pillantásoknak csak a 4%-a haladta meg a két másodpercet, míg bekapcsolt Autopilot mellett a 22%-uk.

A nem vezetési pillantások magukban foglalják a lefelé nézést és a középső területre nézést is. Ahogyan az köztudott, a Teslák középső műszerfalán egy hatalmas érintőképernyő van. Még az alap Tesla Model Y is nagy, 15 hüvelykes érintőképernyővel rendelkezik.

Állítólag ez az első tanulmány, amely valós vezetési adatokat használt fel a Tesla-sofőrök figyelmének felmérésére az Autopilot használata során. Az Autopilot rendszer hiányosságait továbbra is vizsgálják, miközben még augusztusban újabb Tesla-baleset váltott ki aggályokat az autók részben autonóm technológiáival kapcsolatban. Ez a legfrissebb, a vezető figyelem elterelődését vizsgáló tanulmány sem fogja a felhasználók Autopilotba vetett bizalmát növelni.

Feltételezhetően nem az Autopilot az egyetlen ilyen rendszer, amely figyelmetlen vezetőket eredményez. Sok modern biztonsági rendszer lehetővé teszi a sofőrök számára, hogy túlságosan bízzanak benne, és ne figyeljenek oda a vezetésre. Ez a tanulmány csupán az első tudományos bizonyíték arra, hogy ezek a rendszerek problémákat okoznak.

Forrás: Carbuzz

https://carbuzz.com/news/study-proves-that-teslas-autopilot-creates-dangerous-drivers

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936