Már benne vagyunk az autonómiában

Miközben mind több autós honfitársunk felejti el az irányjelző használatát, egyre másra jelennek meg a különböző típusokba szerelt vezetéstámogató rendszerekről szóló hírek. Ha lenne ötletem, hogy miként lehetne automatikus az index is, már közkinccsé tettem volna, ám a járművek egyelőre nem képesek még a gondolatolvasásra. Egyelőre.
Ettől függetlenül szerencsés embernek mondhatom magam, mert közel 50 évet vezethettem egy olyan korszakban, amikor még autózásról beszélhettünk. Most felejtsük el azt, hogy az első két évtizedet milyen, autóknak nevezett csodákban töltöttem, a lényeg ugyanis az, hogy vezethettem. Mert azokat a kocsikat még vezetni kellett, együtt kellett élni az autóval, hogy az ember ép bőrrel túléljen néhány közlekedési helyzetet.

Tudom, sokan vannak, akik nosztalgiával gondolnak vissza ezekre az időkre, ám be kell látnunk, a technikán kívül is sokat változott a világ. Például sokan lettünk, megsokszorozódott a járművek száma is, jelentősen nőtt a károsanyag kibocsátás, aminek következtében a – hozzám hasonló autómániákus – régi motorosoknak egyre rosszabb hírek érkeznek. Kezdve a dízelbotránytól, ezen járművek egyes városokból való kitiltásától, a járművek végsebességének gyári limitjén át egészen a sebességhatárok végletes csökkentésének ötletéig. Nem mondanám, hogy odavagyok ezekért a fejleményekért, ugyanakkor be kell látnom, hogy már elég régóta nem beszélhetünk autózásról, élményautózásról meg pláne nem. S miközben földünk autós társadalmainak több mint fele viszolyog még az önvezető járművektől, az autógyártók lassan, szinte észrevétlenül terelnek bennünket az autonóm autózás világa felé. Az elmúlt évtizedekben egy sor olyan hárombetűs rövidítést kellett megtanulnunk, mint például az ABS, ASR, ESC, a GPS, meg még egy pár, aminek magam sem tudom a nevét, amelyek – ha akarjuk, ha nem – megkönnyítik a vezetést.

És akkor még nem beszéltünk a legújabbakról, az adaptív tempomatról, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszerről, az autót körös-körül látó kamerákról, a gyalogos és táblafelismerő rendszerekről, a vészfék asszisztensről, az automatikus világítástechnikáról, az éjjellátó és automatikus parkolás funkcióról, és azokról, amiket ebből a felsorolásból kifelejtettem. És mindezekkel már el is jutottunk az önvezető járművek alapjaiig, hiszen sok autós újságíró kollégám véleménye is az, hogy ezek a járművek voltaképpen már – ha részlegesen is – most is alkalmasak lehetnének az önvezetésre. Mindenesetre az autóvezetés már lassan a múlté, amit mostanában egy új autóban ülve végzünk, az inkább csak járműfelügyelet.
Szóval, nyakig benne vagyunk az újkori autózásban, még ha nem is akarunk tudomást venni erről. Talán nem tűnik merész jóslatnak, ha azt mondom, nem is lesz olyan nehéz az átmenet a teljes autonómia korába, hiszen, ha eljön az a pillanat, amikor már a kormányt is kiveszi a kezünkből a mesterséges intelligencia, fel sem tűnik majd. Ennek az új kornak az emberei pedig – visszatekintve a múltra – biztosan rácsodálkoznak majd, mi a fenét élveztünk mi ezen az autózásnak nevezett akármin. Lesz nekik gondjuk, bajuk azon kívül is, hogy az autójukban idegeskedve araszoljanak egy-egy dugóban, vagy a biztosítóhoz szaladgáljanak a balesetüket követően. És még az irányjelzőt sem kell majd használniuk. A programozott útvonalterv terv alapján ezt az autonóm jármű megteszi helyettük. De akkor már kit érdekel majd ez?

S.G.