Már csak az olcsóbb villanyautókat támogatja Magyarország

A villanyautó-támogatást továbbra is pályázatos formában lehet majd elérni, de úgy alakítják át a rendszert, hogy az jobban támogassa az olcsóbb elektromos modellek vásárlását.

A lényeg, hogy eddig a vételár legfeljebb 21%-ával támogatta a vásárlásokat az állam, azaz olcsóbb modellekre nem volt elérhető a támogatás teljes, másfél millió forintos összege. Mostantól ilyen korlátozás nem lesz, helyette az autó vételára határozza meg a támogatás lehetséges összegét. 11 millió forintig 2,5 millió forinttal járul hozzá a vásárláshoz az állam, ami sokkal jobb arány, mint korábban, 11 és 15 millió forint közt 500 ezer forint támogatást lehet majd kérni, drágább modellekre viszont egyáltalán nem jár állami pénz.

Az autók mellett az elektromos motorkerékpárok és robogók beszerzéséhez is igénybe lehet majd venni a támogatást, bár úgy tűnik, csak nem természetes személyek számára lesz elérhető ez a lehetőség. Emellett külön keretből, magasabb összeggel támogatják a taxik elektromos autóra cserélését.

A teljes pályázati keret 5 milliárd forint lesz, amiből a taxi-program 2 milliárdot visz el. Az Információs és Technológiai Minisztérium becslése szerint ebből úgy 240 elektromos taxi és 1000 egyéb elektromos jármű megvásárlását tudják majd támogatni.

Forrás: Totalcar

https://totalcar.hu/magazin/hirek/2020/05/20/mar_csak_az_olcsobb_villanyautokat_tamogatja_magyarorszag/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936