Megvillan a Mercedes elektromos szedánja

Forrás: Mercedes

Egyértelműen látszik, hogy a forma hasonló, de az is, hogy a szériamodell arányai kissé eltérnek a tanulmányétól. A kisebb kerekek eleve nagyobbnak mutatják a karosszériát, amely valószínűleg hosszabb és magasabb is. A fotók alapján az is egyértelmű, hogy a végleges EQS formaterve karakterében nagyon hasonló marad a szériaváltozathoz képest: a tető lendületes íve az első tengely előtt indul itt is, és csaknem az autó végéig húzódik, amit egyértelműen az elektromos hajtás kis helyigénye tesz lehetővé.

Forrás: Mercedes

Adatokat egyelőre nem közöltek, így csak a pletykákat ismerjük, amelyek szerint a végleges autóba legalább 90 kWh-s akkumulátor kerül, villanymotorjainak összteljesítménye pedig 400 lóerő felett lesz. Sokáig azonban már nem titkolózhatnak, hiszen az EQS szériaváltozatát még az idén bemutatkozik.

Forrás: Totalcar

https://totalcar.hu/magazin/hirek/2020/01/30/megvillan_a_mercedes_elektromos_szedanja/

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936