Mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek együttműködését kezdeményezi a kormány

Az innovációs és technológiai miniszter az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének pénteki sárvári konferenciáján elmondta, várják a vezető hazai informatikai és elektronikai vállalatok csatlakozását egy „mesterségesintelligencia-platformhoz”.

A technológiai fejlődésnek ez a szintje teljesen különbözik az eddigiektől, hiszen itt gépek hoznak majd meg olyan döntéseket, amelyeket eddig emberek hoztak meg – mondta. Példaként hozta fel az önvezető autók fejlesztésének és bevezetésének kérdését, megemlítve a Zalaegerszegen ezeknek a járműveknek a teszteléséhez már felépült, világszínvonalú tesztpályát.

Palkovics László hangsúlyozta: még mindig jelentős a hiány Magyarországon informatikusokban, bár a felsőoktatásban szavai szerint egyre többen választják az informatikai szakokat, de nagy a lemorzsolódás. Növelni kellene az informatikai cégek részvételét a duális rendszerű felsőoktatási képzésben, mértéke ugyanis egyelőre még csak 11 százalék – hozta példaként.

A miniszter kijelentette: szeretnék elérni, hogy a felsőoktatásba jelentkező hallgatók 40 százaléka válasszon valamilyen műszaki, természettudományos vagy informatikai képzést, a jelenlegi 29 százalékos aránnyal szemben.

Forrás: Magyar Idők

https://magyaridok.hu/gazdasag/mesterseges-intelligenciaval-foglalkozo-cegek-egyuttmukodeset-kezdemenyezi-a-kormany-3482861/

 

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936