Milliárdos egerszegi fejlesztések

Októberben Orbán Viktor miniszterelnök adja át a zalaegerszegi járműipari tesztpálya első ütemét, amely a város egyik legnagyobb fejlesztése. A településen kiemelkedően jól állnak a Terület- és településfejlesztési operatív program fejlesztéseinek megvalósításával, már az összes intézmény felújítása befejeződött – tájékoztatta lapunkat a város polgármestere.

Elkészült a zalaegerszegi járműipari tesztpálya különleges, Z betű alakú fogadóépülete, ami több mint egymilliárd forintból valósult meg.

Mint ismert, a járműipari tesztpálya első ütemét októberben adja át Orbán Viktor miniszterelnök, a 45 milliárd forintból 265 hektáron épülő beruházás a legfontosabb fejlesztés a városban. Balaicz Zoltán ezzel kapcsolatban elmondta: az elektromos és önvezető járművek tesztelésére is alkalmas létesítménnyel egyedülálló lehetőséghez kapott Zalaegerszeg.

A beruházáshoz kapcsolódik az is, hogy Magyarországon Zalaegerszeg az ötödik generációs mobilhálózat, az 5G tesztvárosa. Ennek előzményeként Budapest mellett első vidéki helyszínként a zalai megyeszékhelyen indult el a 4G+ szolgáltatás.

Forrás: Magyar Idők

https://magyaridok.hu/belfold/milliardos-egerszegi-fejlesztesek-3524300/

 

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936