Önvezető elektromos busz közlekedik Malaga utcáin

Európában első ilyen projektként a spanyol Malaga városában új önvezető elektromos busz kezdte meg működését. A busz szenzorokkal és kamerákkal van felszerelve, és Malaga kikötőjétől a város központjáig tesz meg egy 8 km-es kört naponta hatszor.

Forrás: The Guardian

„A busz mindig tudja, hogy éppen hol van, és mi van körülötte” – mondta Rafael Durban Carmona, aki a spanyol Avanza közlekedési vállalat déli részlegét vezeti, amely a projekt mögött álló állami-magán konzorciumot vezeti. „Képes kommunikálni a közlekedési lámpákkal”, amelyek szintén érzékelőkkel vannak felszerelve, és riasztják a buszt, amikor pirosra váltanak – mondta az Agence France-Presse-nek.

A busz mesterséges intelligenciát használ az út során gyűjtött adatok alapján hozott döntései javításához. A spanyol Irizar vállalat által fejlesztett 12 méter hosszú jármű úgy néz ki, mint egy normál busz, 60 utast képes szállítani.

Európában már végeztek hasonló önvezető pilot projekteket, de egyikük sem egy normál méretű városi busszal történt, ami más járművekkel együtt a normál utakon közlekedik. A fejlett technológia ellenére egy vezető is ül a kormány mögött, hogy átvehesse az irányítást, amennyiben szükséges, mivel a spanyol törvények jelenleg nem engedélyezik a teljesen vezető nélküli járművek közlekedését.

„A busz automata üzemmódban halad, teljes mértékben autonóm módon irányítva önmagát,” mondta Cristobal Maldonado, a sofőr.

A projektet a spanyol kormány támogatja és számos egyetemmel együttműködésben valósul meg.

A múlt hónapban Szingapúrban teszteltek önvezető buszt, amelyre az utasok egy applikáción keresztül foglalhattak helyet. A busz a szingapúri Science Park körül szállította az utasokat csúcsidőn kívül. Kína is végzett már önvezető taxi teszteket számos városában.

Az önvezető járművek elterjedését egyelőre a szabályozás hiánya és az emberek biztonság miatti aggodalma hátráltatja elsősorban. 2018-ban történt az első halálos baleset, amelyért az autonóm járművet tették felelőssé, az Uber önvezető autója ütött el egy úttesten áthaladó gyalogost az Egyesült Államokban.

Forrás: The Guardian

https://www.theguardian.com/world/2021/feb/25/driverless-electric-bus-hits-the-road-in-spanish-city-of-malaga

Lépjen kapcsolatba velünk

Budapest, Than Károly u. 3, 1119
(1) 371 5936