Öt magyar vállalkozás állít ki januárban a CES-en
A január 8-án startoló CES közel 260 ezer négyzetméternyi kiállítási területén 4500 nagyvállalat és startup mutatja majd be innovációit a világ minden tájáról. A szervezők több mint 180 ezer látogató részvételét várják 155 országból. A kiállítási- és konferencia programban helyet kap többek között az 5G, az okos városok, az önvezető járművek, a kriptovaluták, a viselhető okoseszközök, a virtuális- és kiterjesztett valóság, a 3D nyomtatás, a drón- és robottechnológia, a mesterséges intelligencia vagy éppen az esport is – közölte az eseményt szervező Consumer Technology Association.
A januári CES-en öt innovatív cég is képviseli majd hazánkat. A Dobox, kifejezetten-Apple termékekre fejlesztett hordozható vezetéknélküli dokkoló állomását állítja majd ki, a GPS Tuner outdoor- és biciklis navigációs applikációját, illetve e-bike vezérlés rendszerét míg, a Grepton kiterjesztett és virtuális valóságra (AR és VR) építő megoldásait mutatja be. Az autós navigációs és infotainment szoftvereiről ismert NNG autós kiberbiztonsági megoldására, és iGo nacigációs szoftverére próbálja majd felhívni a figyelmet. Részt vesz továbbá a kiállításon hazánkból a Safeskin is, mely különleges lopásgátló tokokat gyárt iPhone-ra.
Forrás: HVG
https://hvg.hu/tudomany/20181122_ces_2019_magyar_vallalatok_dobox_gpstuner_grepton_nng_safeskin